3.Fejezet - Hajnalfény felemelkedése

3.Fejezet

Angyali ének

Az előző két nap teljesen kimerítette a sárkánylányt, így mire felkelt, a nap már magasan az égen járt, de a fák díszes koronáik nem engedték át teljesen a fényt. Szemeit lassan nyitogatni kezdte, aztán egy nagy ásítást követően felkelt, és nyújtózkodott.

Nagyokat szívott a friss levegőből, ami az esőnek hála a szokottnál is kellemesebb érzéssel töltötte el, majd elindult a partra. Így kipihenten már tudott tisztán gondolkodni, és már tudta, hogy jelenleg hol van nagyjából.

Amint tehette, szárnyra kapott, és nyugat felé fordult. Apja sokat tanította, és elmondta azt is, hol vannak azok a szigetek, ahol szövetséges sárkányok élhetnek. Ha akár egyre is rátalálna, és rá tudná venni az ottani vezérsárkányt, hogy segítsen túlélőket keresni a támadás helyszínén…

- Már ha vannak túlélők… - Suttogta maga elé meredve. Megrázta a fejét, hogy elhessegesse a gondolatot. Az apja biztos túlélte, és még néhányan. Lehet, hogy apróbb sérülésekkel megúszták, és el tudtak menekülni.

De mi van, ha mégsem? A gondolat gyökeret eresztett a fejében, hiába próbálta elhessegetni. Rosszabbnál rosszabb elképzelések kúsztak a fejébe, amiktől egyre gyorsabban kalapált a szíve. Aztán apját látta, amint több nyíl kiáll belőle, és fejébe egy fejszét vágtak. Ismét megrázta a fejét, és kényszerítette magát, hogy elűzze ezeket a gondolatokat. Az apja él. És meg fogja találni.

Órákig repült, szárnyai kezdtek fáradni, és a gyomra is már morgott, mikor halk éneket hallott meg. Meglepetten kezdett fülelni a világon túli énekre, amitől egész testében megborzongott. A lágy dallam csábította, ahogy az irányába haladt. Lelki szemei előtt anyja arca rémlett fel, és pont úgy látta, mintha Ő énekelné.

- Ne… Hé, anya, várj meg! – Motyogta maga elé bámulva, mikor az alak sebesen repülni kezdett az egyik közeli sziget felé. A sárkánylány anyja képe után indult, és egyre közelebb hallotta a gyönyörű dallamot, ami felidézte benne a régi emlékeket. Anyja leszállt egy sivár, kövekkel teli szigetre. A sárkány nem láthatta maga körül a borostyánba ragadt sárkányok csontvázait, mivel anyja mosolygó szellemképe teljesen elterelte a figyelmét.

- Ez az, gyere kincsem. Gyere anyához. – Mondogatta a szellemalak, arcán negédes mosollyal. A sárkánylány egyre közelebb ért hozzá, mikor a dal lassan kezdett elhalkulni, így anyja képe is egyre halványabb lett.

- Ne… Ne, anya, ne menj el! Ne hagyj itt megint, kérlek! Anya! – Szólongatta a sárkánylány, egyre gyorsabban haladva felé, s szemei megteltek könnyekkel. Nem akarja, hogy eltűnjön.

És az ének abbamaradt.

Megrázta a fejét, gondolatai ismét kitisztultak. Szemei elkerekedtek, mikor egy narancssárga pikkelyes, vékony testet látott maga elől, s mire rájött, mi is áll előtte, már késő volt. A halálének rálőtte borostyán szerű lövedékét, ami a fején és a farokszárnyán kívül az egész testét befedte, és meg is szilárdult.

- Ne! – Kiáltotta rémülten a sárkánylány, s minden erejét megfeszítve próbált valahogy szabadulni az őt fogva tartó anyagtól, de sehogy se sikerült. Aztán felhangzott a sárkány nevetése.

- Ostoba kölyök! Innen már nincs kiút. – Mondta gúnyosan a női hang, aztán a gazdája végignyalt a sárkánylány arcán, aki undorodva próbált elhúzódni. – Hmmm, te finom leszel, az biztos. - Vigyorgott a halálének, az éjfúria pedig feladta a harcot. Beletörődve sorsába, fejét a földre ejtette, ami még így is szinte koppant, szemeit pedig lehunyta.

- Csak gyorsan csináld… Kérlek… - Suttogta egészen halkan a sárkánylány. Szemei még így is résnyire nyitva maradtak, de már semmit se tükröztek vissza. Üresen meredt maga elé, várva, hogy a sárkány lakmározni kezdjen. „Jövök anya… Jövök, hogy újra magadhoz ölelhess.” Igen, határozottan képtelen volt elengedni anyja emlékét. Túlságosan szerette, és túlságosan fájt neki az elvesztése.

A halálének megnyalta a szája szélét, majd odahajolt a sárkánylányhoz, készülve az első harapásra. Tarajai enyhén rezegni kezdtek, mire az éjfúria arcára nézett. El tudta varázsolni a sárkányokat énekével, képes volt arra, hogy felhasználja az emlékeiket. Kiválaszthatja a legszebb emléket, hogy magához csalhassa áldozatát, de ahhoz részben bele is kellett néznie a fejébe, amiben részben a különleges tarajai segítették, amik a szarvai mögött rejtőztek. Hallotta a gondolatát, hogy az anyját emlegeti. Egy haláléneknek nem számított az anyja, mert amint felnőtt, megeszi az anyját. De érezte az éjfúriában kavargó fájdalmat. Talán nem nagy kár, ha később lakmározik a húsából, és segít neki. Valahogyan…

A sárkánylány lassan kinyitotta szemeit, mikor nem érkezett a halálos csapás. Értetlenül, könnyes szemekkel nézett fel a halálénekre, aki látszólag nyugodtan ült most előtte. Megdöbbentette, hogy törődést látott a sárkány szemeiben.

- Miért nem öltél meg…? – Kérdezte halkan a sárkánylány, mikor bátorkodott végre megszólalni. Meglepte a válasz.

- Mert nem szeretem, ha az eledelem bánatos. – Szóval meg fogja enni… Csak jóval később. - Mi nyomja a szívedet, éjfúria? – Hangja most lágyabb volt, enyhén dallamos. A sárkánylány sejteni kezdte, hogy ez is csak egy trükk, de nem tudta magában tartani.

- Én… Én mindent elvesztettem… - Kezdte halkan a sárkánylány, a földet fixírozva. Teljesen mindegy, hogy mindent elmond-e neki, vagy sem. A sorsa már amúgy is megpecsételődött.

- A szigetünkön egyre kevesebb volt a hal, mint kiderült, az emberek miatt. Édesanyám kiskoromban fogadta meg, hogy nem érdekli, ha Ő egyáltalán nem eszik, de minden áron el akarta érni, hogy én ne éhezzek. Azt akarta, hogy semmibe se szenvedjek hiányt, hogy mikorra már teljes jogú felnőtt leszek, meg tudjak állni a lábamon, ameddig párhoz nem kerülök. De… De nem bírta tovább. Az este folyamán a teste feladta a harcot, a belső tüze kihunyt, és az istenek örökre elvették tőlem… Aztán még aznap, az emberek megtámadtak minket, és az egész csapatot kiirtották. Engem kivéve… Elvesztettem mindkét szülőmet, pedig annyi mindent mondtam volna nekik. Apámmal sokat veszekedtem, mert alig volt otthon, és folyton mérges voltam rá… - Motyogta a sárkánylány, miközben az érzelmek ismét utat törtek maguknak, lerombolva azt az alig megépített falat, ami visszatartotta őket. Könnyei folyni kezdtek, és hiába próbálta tartani magát, felzokogott.

– Ölj meg! Ölj meg, kérlek! Újra őket akarom! – Kiáltott rá a megilletődött halálénekre, de az nem mozdult. Nem hitte volna, hogy ennyi minden történt ezzel az éjfúriával, aki egyre csak zokogott. Látta rajta, hogy felszakította a régi sebeket, ami egy eddig soha nem érzett dolgot húzott elő a halálénekből: Sajnálatot, és bűntudatot.

Lehajolt a sárkánylányhoz, aki összehúzta magát, sejtve, hogy a kannibál sárkány megunta a lelkizést, és neki akar látni az ebédjének, de amaz helyette a borostyánra harapott rá. Könnyedén letört egy darabot belőle, majd farka egy erős csapásával az egész biológiai börtön darabokra tört, ezzel szabadjára engedve a döbbent sárkánylányt, aki fel se fogta azt, ami az imént történt.

- A halál nem megoldás mindenre. Sajnálom, hogy elvesztetted a szüleidet, és a csapatod, de ha feladod, azzal csak gyengeséget mutatsz. Küzdj azért, hogy élhess, hogy minél messzebb juthass. És mikor eljön a valódi idő, emelt fővel csatlakozz a szüleidhez. – Magyarázott szelíd hangon a sárkány, négykézlábra ereszkedve, s kedvesen rámosolygott.

- Azt mondod, hogy… azzal, hogy egyedül maradtam, még nincs minden veszve? – Kérdezte halkan a sárkánylány, immár látszólag felbátorodva. Könnyei is kezdtek elapadni.

- Igen. Nekem ugyan nem számított sokat az édesanyám, apám pedig a megfoganásom után elment, ahogy az a fajtámnál szokás, de rólad ordít az, hogy fontosak voltak neked. Ezért tedd őket büszkévé, még ha nem is élnek már. Engedd el őket, de az emléküknek mindig legyen helye a szívedben. – Ajánlotta a sárkány, egy baráti mosollyal, mikor megkordult mindkettejük gyomra. Egymásra néztek, majd hirtelen mindketten felnevettek.

- Nézd, nem tudom, de… Ti csak sárkányt esztek, vagy halat is szoktatok? – Kérdezte bátran az éjfúria, bízva abban, hogy végül nem végzi vacsoraként.

- A fajtám főként sárkányokat szokott enni, de mikor nincs egy árva lélek se a sziget körzetében, a hallal is elvagyunk. – Felelte a halálének, a sárkánylány szemeibe nézve.

- Akkor halászok. Ígérem, hogy vissza fogok jönni. – Az éjfúria felé küldött egy kedves mosolyt, majd szárnyra kapott, és sebesen tartott az ég felé. Mikor elég magasan volt a víz felett, szárnyait az oldalához simította, és zuhanó repülésbe kezdett. Felrémlett benne egy emlék, mikor édesanyja tanította őt halászni, és megmutatta neki ezt a módszert. Szájában gázt gyűjtött, majd a vízbe lőtte plazmabombáját, ami a vízbe érkezve felrobbant, ezzel számtalan mennyiségű halat a levegőbe repítve. A sárkánylány feje sebesen mozgott, ahogy elkapott annyi halat, amennyit bírt, mikor felhúzta magát, majd máris ismét az égben volt. Alig kétszer kellett még megismételnie, hogy aztán teli hassal induljon vissza a halálénekhez, aki egész eddig az eget pásztázta.

Meglepődött, mikor meglátta a sárkánylányt. Szóval valóban visszajött, és nem használta ki az alkalmat, hogy elmeneküljön.

- Nem hittem volna, hogy visszajössz. – Indult el felé, szemei pedig csillogtak a boldogságtól.

- Ugyan miért ne jönnék? Megígértem, és azután, hogy lelket öntöttél belém, nem is lennék képes csak úgy elmenni. Egy barátnak ki kell tartania a másik mellett. – Mosolygott rá, mire a haláléneknek könnyek szöktek a szemeibe. „Barát…” Gondolta. Az éjfúria felöklendezte a kifogott halakat, majd intett neki, hogy nyugodtan egyen.

- Köszönöm. – Felelte a halálének hálásan, majd éhesen enni kezdett. A sárkánylány lefeküdt barátja mellé, majd elgondolkozva nézett maga elé. Megfogadta a tanácsát, szülei emlékét örökre a szívébe zárta. Gondolatai fellélegezhettek, most hogy már nem kavarogtak össze vissza, és a sárkánylány is könnyebben átláthatta a dolgokat.

- Édesapád büszke lehetett rád. – Szólalt meg a halálének, mikor végzett a halakkal. Megnyalta a szája szélét, majd lefeküdt.

- Honnan tudod? – Kérdezett rá kíváncsian a sárkánylány, de a sárkány csak mosolygott. – Mindegy. Bizonyára igazad van. – Sóhajtott fel, majd fejét a mancsaira hajtotta. Percekig csönd volt, a sárkánylány majdnem el is aludt, mikor ismét meghallotta maga mellett a gyönyörű éneket, ami ezúttal halkabb volt, és lassú tempóban ment. Lassan ismét kinyitotta a szemeit, és a mellette éneklő sárkányra pillantott. Ezúttal nem varázsolta el.

- Gyönyörűen énekelsz. A hangod olyan, mint egy angyalé. – Mosolygott rá kedvesen, mire a halálének rápillantott, majd hálás mosolyra húzta száját.

- Köszönöm. – Felelte a sárkány. Az éjfúria percekig hallgatta, mikor barátja ismét felé fordult. – Szeretnéd megpróbálni te is? Megtaníthatlak, ha szeretnéd. Nem nehéz. – Ajánlotta kedvesen. A sárkánylány meglepetten nézett rá, majd kicsit elbizonytalanodott.

- Hát… Nem is tudom, é-én nem hiszem, hogy tudnék énekelni. Csak elrontanám. – Mondta félénken, lehúzva füleit.

- Ugyan már, nem olyan nehéz! Figyelj csak! – Mondta, majd halkan ismét énekelni kezdett, ezúttal egy könnyebb dallamot ismételve. Az éjfúria hallgatta egy ideig, aztán megpróbálkozott Ő is vele.

- Ez az, nagyon jó! – Ujjongott a halálének, majd tovább mutatta neki a különböző dallamokat, és el is magyarázta, melyikkel mit lehet elérni, és milyen sárkánynál.

- Például ezzel a dallammal képes vagy egy éjfúriát rávenni arra, amire akarod. Ha egy hím nagyon problémás neked, akár ezzel borsot is törhetsz az orra alá. – Kacsintott neki, mire mindketten elnevették magukat. Ez után mutatott még neki pár semleges dallamot, ami nem hozott semmi hatást. A végére már egészen jól ment a sárkánylánynak, bár be kellett látnia, hogy még sokat kell gyakorolnia, hisz a hangszálai már fájtak a sok énekléstől.

- Hihetetlen vagy! Próbáltam már más sárkányoknak is megtanítani, de egyik se volt képes arra, amire te! Kész tehetség vagy! – Árasztotta el a halálének dicséretekkel barátját, aki elpirulva lehunyta a szemeit.

- Ugyan már. Csak jó tanárom volt. – Mosolygott fel a halálénekre, akiből kuncogást váltott ki a sárkánylány, majd kedvesen fejen nyalta. A gesztus egyáltalán nem zavarta, sőt. Jó érzés volt, hogy az egyik legveszélyesebb sárkány (a sárkányok szemében) a barátja, és védi őt.

- Az kétségtelen. – Húzta ki magát a sárkány, megjátszott gőggel, mire a sárkánylányból ismét kitört a nevetés, amit pár éve csak nagyon ritkán lehetett hallani. Ezt a halálének a sárkánylány emlékeiből tudta is, épp ezért viccelődött most, hogy ezzel is támogathassa.

- Mond csak, édesanyádon kívül láttál már más sárkányt is a fajtádból? – Kíváncsiskodott az éjfúria, nekidőlve.

- Nem, még egyáltalán nem találkoztam a fajtámból mással. Lassan kételkedem abban is, hogy valaha lesz családom. – Felelte a halálének, maga elé bámulva.

- Ugyan, egyszer biztos találkozol valakivel, akit megszeretsz. Bár, ha jobban belegondolok… - Motyogta a sárkánylány, kicsit lehajtva a fejét. Hogy alig pár óra alatt fontos lett neki ez a sárkány? Igen, határozottan. – É-én… nem szeretném, ha lenne majd fiókád… - Kezdte félénken.

- M-mi? Mégis miért? – Nézett az éjfúriára, mire amaz lehúzta még a füleit is. Egy pillanatig azt hitte, hogy mégis a vacsorája lesz a nagy szája miatt.

- Mert… Mert én nem akarom, hogy a fiókád később megegyen téged… - Nézett végül lassan fel rá. Látta megvillanni a szemeit, aztán valamit felcsillanni benne. Rájött, hogy könnyeket lát. Meglepett sikkantás hagyta el a száját, mikor a sárkány szorosan magához ölelte. Baráti ölelés volt ez, Ő pedig igyekezett minél jobban visszaölelni barátnőjét.

- Megígérem… - Szipogott a sárkány, mikor elengedte, és máris letörölte könnyeit. – Nem lesz fiókám egy jó darabig. Csak azért, hogy később is találkozhassunk. Addigra talán tanulok még pár dallamot. – Meleg mosolyt küldött felé, amit a sárkánylány viszonzott, majd fejét mancsaira hajtotta, ezúttal valóban alvásra készülődve.

- Tényleg, már aludni kéne, elég késő van. Jó éjt. – Hajtotta a halálének is a mancsaira a fejét.

- Jó éjt. – Súgta az éjfúria is, lassan pedig együtt aludtak el, mint két jó barátnő. Másnap, a sárkánylány arra ébredhetett, hogy valami nyalogatja a homlokát. Mikor valamennyire magához tért, rájött, hogy nem is valami, hanem valaki. Szemeit kinyitotta, és felpillantott. Majdnem elnevette magát, ugyanis a halálének még javában aludt és így nyalogatta a homlokát. Egy apró kuncogás így is elhagyta a száját, hisz egyáltalán nem félt attól, hogy esetlegesen a halálének álmában megeszi.

A bizalma nem is volt felesleges. Eltelt egy perc, és hamarosan a sárkánylány fejére hajtotta a fejét, és boldogan sóhajtott. Az éjfúria már nem tudott aludni, éberen pedig kénytelen volt nyugton maradni.

- Hé… Öhm, ébresztő. – Szólalt meg halkan, és szelíden ébresztgetni kezdte.

- Hmmm, csak pár percet… - Motyogta a halálének, a sárkánylány pedig ráeszmélt, hogy amaz már félig rajta fekszik. Megforgatta a szemeit, majd lassan elkezdett kimászni alóla, ami elégedetlen morgást váltott ki belőle.

- Ideje lenne már felkelni! Nem lustálkodhatunk itt egész nap! – Magyarázott a sárkánylány, mikor barátja kinyitotta szemeit, s kicsit bosszúsan nézett rá, de végül megadón sóhajtott.

- Igen, igazad van. Neked pedig tovább kell haladnod. Hátha van még egy másik éjfúria csapat a környéken. – Mosolygott rá kedvesen a halálének, miközben felkelt.

- Mi? Gondolod, hogy lehetnek még rajtam kívül többen? – Az éjfúria lány ebben erősen kételkedett. Az apja szerint nincs más csapat az övéken kívül, mivel a vikingek ezrével irtották a fajukat.

- Igen, szerintem valahol biztosan vannak. Észak fele legalább is, arra kevés viking van. Kell, hogy legyen ott más éjfúria csapat, mert sok sárkány északabbra menekült. – Magyarázott a halálének, az éjfúria pedig percekig hallgatott. Lassan feltekintett rá, s a szemeibe nézett.

- Rendben. De ígérem, hogy találkozunk még valamikor. És talán majd én taníthatok neked valami újat. – Mindkettőjük mosolya szélessé vált, mire el is nevették magukat. A sárkánylány hirtelen megölelte őt, és boldogan dorombolt. A halálének menten visszaölelt, percekig el sem engedték egymást. Végül az éjfúria hátrébb lépett, bólintott egyet, majd kitárta szárnyait, és néhány erős csapással már szelte az eget, elénekelve pár dallamot, amit a másik sárkány viszonzott. Az önbizalom szerteáradt a sárkánylányban. Két árny repült be a két oldalára, akiket csakis Ő láthatott. A szülők szeretettel mosolyogtak lányukra, aki szintén elmosolyodott.

- Ne aggódjatok. Nem fogok csalódást okozni. – Mondta a sárkánylány, majd begyorsított.