7.Fejezet - Hajnalfény felemelkedése

7.Fejezet

Egy éjfúria büszkesége

- …Aztán mikor végeztünk a halakkal, mindketten aludni tértünk. Soha az életben nem fáztam még annyira, mint akkor. Ezt Ő észrevette, és mellém feküdt, bár nem nagyon repeshetett az örömtől, hogy egy viking van közvetlenül mellette. Ma reggel kezdtem el győzködni, hogy jöjjünk el a faluba, és végül beadta a derekát. – Fejezte be a mesélést a szőke hajú Asztrid, aki épp a kandallóhoz közel ült, maga körül a nőstény éjfúriával. A sárkány védelmezőn feküdte körbe, enyhén szárnyát is fölé eresztve, és fejét az ölében pihentette.

- Azt nem mondanám, hogy szívleltem az ötletet… - Morogta halkan, jelezve nemtetszését, de Asztrid simogatására elhallgatott. A Haddock ház főterében ültek körben a sárkánylovasok, kivéve az ikreket, akik mint mindig, most is valami bajt okoztak, valamint Halvért, aki a nőstény éjfúria láttán a sárkányok könyvéért rohant el, hogy később leírhassa belé a nőstény éjfúriákra jellemző dolgokat.

- Nem hittem volna, hogy valaha is látunk Fogatlanon kívül éjfúriát. Nem úgy volt, hogy kihaltak? – Kérdezte Takonypóc, Hablaty felé fordulva, aztán tekintetét újra a sárkánylányra emelte, aki visszatekintett rá. A fiú megborzongott, ugyanis az éjfúria tekintetében különös vadság ült, nagyobb, mint Fogatlanéban volt az elején. Tekintetét inkább elkapta róla, és ismét Hablatyra figyelt.

- Egészen eddig mi is így hittük, de úgy látszik, még van remény a fajtájuk számára. Már csak az a kérdéses, hogy most mi lesz. – Simogatta meg Hablaty a sárkánya fejét, aki halkan dorombolt. A ház két éve át lett építve, sokkalta nagyobbra, s bár ez a tér legtöbbször kitöltetlen volt, igazán hasznosnak bizonyult, ha más sárkányok is be akartak menni, így az előtérben most Takonypóc mögött Kampó feküdt, valamint Asztridhoz közel a mogorva arcú Viharbogár, akinek egyáltalán nem tetszett az éjfúria ilyen szintű védelmezése.

- Én sem láttam még Fogatlanon kívül éjfúriákat. Mi történt a fajtátokkal? – Szólalt meg a szörnyen nagy rémség, a sárkánylányra pillantva, aki szintén rápillantott.

- A fajtám azóta rejtőzködve él, amióta a vikingek megtámadták az első csapatot. Azonban hiába rejtőzködtünk, mert pár napja rátaláltak arra a csapatra is, amiben éltem. – Felelte a nőstény, többet azonban nem mondott, hiába kérdeztek még tőle. A sárkánylány láthatóan nem akart erről beszélni, és egyre mérgesebb is lett lassacskán, mikor Fogatlan is megszólalt.

- Srácok, hagyjátok, kérlek. Ha nem akar válaszolni, ne erőltessétek. Én is kíváncsi vagyok, hogy mi lehet, de adjuk meg neki a személyes teret. Majd elmondja, ha akarja. – A sárkánylány egy pillantást vetett a félfarkúra, aki szelíd mosolyt küldött felé, majd szemeit lehunyta, el se engedve Asztridot.

Halvér végül hamarosan megérkezett, Takonypóc pedig azzal a lendülettel el is sietett, ugyanis Kampónak már mehetnékje volt egy ideje. Nem szeretett egy helyben ülni, és semmit se csinálni. A sárkánylány valamivel nyugodtabban kezelte a termetes fiút, ugyanis egyáltalán nem tűnt veszélyesnek, és örült is annak, hogy nem közeledett hozzá. Hablattyal hosszú ideig beszélgettek róla, amíg azt a nőstény éjfúria meg nem unta, és felkelt.

- Megyek, muszáj kinyújtóztatnom a szárnyaimat, különben megőrülök. – Mondta Fogatlannak, aki megértőn bólintott. Még egyszer Asztridnak dörgölőzött a fejével, simogatást várva, amit meg is kapott, végül kilépett a házból, és szárnyra kapott. Pár pillanat alatt a magasban termett, és szélsebesen suhant át a felhőkön, szinte nem is gondolkozva.

Élvezte a szelet a szárnya alatt, amint a meleg áramlatnak hála egyre csak emelkedik, s elég csak egy kicsit előre dőlnie, hogy süllyedjen. A levegő ebben a magaslatban kellemesen tiszta volt, pár percre el is felejtette az embereket, és minden más gondját.

De csak pár percre. Ugyanis mikor újra elindult a sziget felé, majdnem nekiment egy sebesen száguldó, zöldes pikkelyű siklónak. Időben sikerült kikerülnie, azonban a sikló tüskéi így is megkarcolták a mellkasát.

- Hé, figyelj már oda te nagyra nőtt lábas giliszta! - Kiáltott utána mérgesen a sárkánylány, s még felé is lőtt egyet mérgében. A sikló pupillái elvékonyodtak, mikor a lövedék elhalad mellette, s morogva vetette magát az éjfúria felé.

- Most majd megtanulod, hogy ne legyél láb alatt éjfúria! - Morogta a sikló, és tüzet lőtt felé. A kék szemű éjfúria kitért, és megint felé lőtt. Ezúttal el is találta, a sikló pedig megingott a levegőben. A sárkánylány sietve repült arrébb, ugyanis a sikló megint rátámadt, a harc azonban nem folytatódhatott. Egy lövés érkezett a két sárkány közé, mire mindkettő felfigyelt.

- Elég legyen! - Fogatlan jelent meg hamarosan, megállva a két sárkány közt. - Mindketten hagyjátok abba! - Fogatlan szigorú tekintettel nézett a siklóra, aki először ki akarta kerülni Fogatlant, mikor azonban meglátta a tekintetét, halkan morgolódva repült el onnan.

- Jól vagy? - Fordult fajtársa felé Fogatlan, de a tekintetétől hátrahőkölt. Ha tekintettel ölni lehetne, Fogatlan fajtársa már rég megölte volna. Értetlenül nézett rá, mikor a sárkánylány megszólalt.

- Mégis mi az ördögöt képzelsz?! El tudtam volna vele bánni egymagam is, semmi szükségem nem volt a segítségedre! - Kiáltott rá, soha nem látott méreggel. Azzal, hogy Fogatlan beleavatkozott a harcba, úgy érezte, hogy a becsületébe gázolt bele. Neki eddig soha senki se segített, nem is fogadott el senkitől segítséget. – Ha még egyszer bele mersz avatkozni egy ilyen helyzetbe, letépem a farokszárnyad, és megetetem veled! – Morogta, majd szélsebesen elrepült.

- Várj, hé! – Kiáltott utána a félfarkú, és felé vetette magát. Nem látta sokáig, hamarosan szem elől vesztette. A szaglására kellett hagyatkoznia, és máris követte a szagnyomot. A sárkánylány részben maga se tudta, miért kiabált Fogatlannal. A másik fele azonban úgy érezte, hogy a fajtársa ezzel megsértette a becsületét. Valamiért úgy érezte, hogy Fogatlan nem tartja elég erősnek ahhoz, hogy megvédje magát… Egyáltalán miért érdekli ennyire őt? És ami talán fontosabb…

- Miért érdekel engem Fogatlan? – Suttogta az orra elé a sárkánylány, ahogy ereszkedni kezdett, majd egy kisebb tisztáson leszállt. Ezt valóban nem értette. Azt a sárkányt alig ismeri, sokkalta idősebb nála, emellett pedig a hátára enged egy embert, annak ellenére, hogy levágták a fél farokszárnyát. Most már nem csak a fajtársát, de magát se tudta megérteni.

- Mi a baj? – Jött váratlanul az ismerős hang a háta mögül alig pár méterre. A sárkánylányt annyira meglepte, hogy ijedtében ugrott egyet, és szélsebesen megfordult. Fújtatott, és megemelte az orrát.

- Neked ahhoz semmi közöd! – Felelte barátságtalanul, szemei pedig szikrákat szórtak. Bármilyen gond nélkül nézett egyenesen az értetlen, smaragdzöld szemekbe.

- Szerintem pedig igenis van. Mi a baj, most miért vagy mérges? - Fogatlan hangja most is szelíd volt, s lassan közelebb ment hozzá. Mozdulatai óvatosak voltak, semmi fenyegető nem volt bennük.

- Tudni akarod? Hát akkor tessék, elmondom! Az a bajom, hogy beavatkoztál a harcba! Nem vagyok gyenge, meg tudom védeni magamat, nincs szükségem egy ostoba, félfarkú hím segítségére! - A sárkánylány egyre hangosabban beszélt, a végén már kiabált. Fogatlan hátrahőkölt, elkerekedett szemekkel nézett fajtársára. Nem akarta elhinni azt, amit hallott. A kékszemű kezdett kicsit megnyugodni, s eltűnt a fejét uraló vörös köd. Rájött, mit is mondott, amitől szép lassacskán elhűlt. Valószínűleg éppen most taposott a szívébe a hímnek. Annak a hímnek, aki nem csak, hogy megmentette, de nagyobb, és sokkalta erősebb nála. Fogatlan szemei enyhén elsötétültek, ahogy lehajtotta a fejét, ami félelmet váltott ki belőle.

Fogatlan ráemelte tekintetét. Lépett felé egyet, de a sárkánylány nem várta ki, mi lesz. Túlságosan megijedt ahhoz, hogy szabadkozhasson, ezért hirtelen szárnyra kapott. El kell tűnnie innen. Ezt biztos nem úszná meg, hisz ez lehetett Fogatlan legérzékenyebb pontja. Hallotta, ahogy utána kiált. Nem hallott semmi haragot a hangjában, de nem is értette, mit mond. Nem állt meg, sietett, ahogy csak tudott.

A félfarkú utána repült, bár ismételten lemaradt tőle, és nem tudta beérni. Nem haragudott rá, még ha fájt is neki, amit mondott. Meg tudta érteni, hisz találkozott már olyan sárkányokkal, akik megvetik azért, amilyen. Általában nem foglalkozott az ilyenekkel, most mégis a sárkánylány után eredt. Nem csak azért, mert a fajtársa volt, és nőstény. Hanem azért, mert érezte rajta, hogy valami nyomja a szívét, hisz a házban észrevette, hogy többször is rápillant. Vívódott valamin, de nem tudta, min. És éppen ezért szeretett volna beszélni vele, és tisztázni vele mindent. Csak azt nem tudhatta, hogy a sárkánylány rajta vívódik.

A levegőbe egy szívszorítóan túlvilági üvöltés hasított. Mind a sárkánylány, mind pedig Fogatlan szárnya alatt megremegett a levegő. A felhők közül egy hatalmas sárkány bukott alá, látszólag vadászat céljával. Fogatlan szemei elkerekedtek, ugyanis a sárkány a fajtársát szemelte ki ebédjének. Ezt a kék szemű is észrevette, és szívében jeges rémülettel kezdett menekülni. A sárkány feje egy szörnyennagy rémségéhez hasonlított, de sokkalta nagyobb volt. Nyaka szintén hosszú, négy lába és két szárnya volt. Pikkelyei fakó szürkék, nem verték vissza a nap sugarait. Fehér fogai nagy csattanással zárultak össze, kísértetiesen közel a sárkánylányhoz, de amaz még épp időben kitért. Fogatlan hallotta, amint rémült hangon kiált segítségért, mert nem tudta lerázni a gigászi sárkányt.

Természetesen teljes erejéből repült feléjük, és a hatalmas sárkány felé lőtt egy erősebb plazma bombát. A lövés talált, amit a hatalmas sárkány dühtől fűtött ordítása jelzett. A sárkánylány el tudott menekülni, de a hatalmas sárkány ezúttal Fogatlant vette célba, aki eleinte nehézkesen tudott meglépni, de aztán eszébe jutott, hogy a sárkány hatalmas. És minél nagyobb, annál nagyobbat esik…

Fogatlan emelkedni kezdett, fel a magasba, a felhők fölé. Hallotta a sárkánylány kiáltását. Aggódást érzett benne, félelmet… Nem, ez nem félelem volt. Féltés. Fogatlan csak egy pillanatra nézett hátra, hogy tudja, a sárkány még követi őt. Ez így is volt, és egyre közelebb ért. Ekkor megfordult a levegőben, és zuhanó repülésbe kezdett. Keresztülrepült a sárkány száján, aki összezárta állkapcsát, de későn, mert áldozata sikerrel elkerülte. Felordított haragjában, és utána vetette magát.

A nőstény éjfúria látta előtűnni a felhők közül Fogatlan, szorosan a nyomában a hatalmas sárkánnyal. Szemeiben egyre csak megjelent a félelem és az aggódás. Látta maga előtt, amint a sárkány összezárja állkapcsát Fogatlanon. Hallani vélte a fájdalmas kiáltást, a csontok könnyű ropogását. Majd azt, amint fajtársa eltűnik a sárkány végtelen torkában. Szíve a torkában dobogott, miközben rettegve várta fajtársa elkerülhetetlen sorsát.

Az elkerülhetetlen sorsát Fogatlan mégis elkerülte. Egyre közeledtek a szárazföldhöz. Érezte a sárkány forró leheletét a farokszárnyán. Még pár méter… Hamarosan biztosra tudta, hogy a hatalmas sárkány számára itt a vég. Hirtelen húzta fel magát, a fák hegye épphogy súrolta a mellkasát. Az éhes sárkány azonban már nem volt ilyen szerencsét. Kétségbeesett ordítással próbálta felhúzni magát, de nem sikerült, és hatalmas rengéssel becsapódott a földbe, többet nem is mozdult.

Fogatlan egy percig némán repült a sárkány fölött egy helyben, majd leszállt az egyik közeli tisztáson. A sárkánylány döbbenten figyelt az égből, még most is. Alig tudta elhinni, hogy Fogatlan nem csak, hogy újra megmentette – de most le is győzött egy nála sokkalta nagyobb sárkányt. A csodálkozásából csak pár perc múlva tudott felocsúdni, és máris a félfarkú felé indult. Tőle nem messze szállt le. Enyhén lihegett, hisz még sose menekült ennyire valamitől, ami viszont meglepte, hogy fajtársa ugyan annyira liheg, mint Ő. Pedig egy ilyen akció után Ő biztos, hogy kiköpte volna már a tüdejét.

Fogatlan felé fordult. A nőstényben a vér is megfagyott ettől a mozdulattól, szemeit pedig a földhöz láncolta. Tisztán hallotta, amint közelebb megy hozzá, míg nem már előtte áll. Egy röpke pillantással nézett csak rá, majd újra a földet kezdte fixírozni.

- Felelőtlen dolog volt csak úgy elrepülnöd. És nagyobb felelőtlenség volt az, amit mondtál. – Kezdte megrovó hangon Fogatlan. Fajtársa alig akarta elhinni, hogy nem kiabál vele, amiért ekkora bajba sodorta, helyette egyszerűen… Kiokítja…

- Sa-sajnálom, nem akartam… - Motyogta halkan, füleit lelapítva, s összehúzta magát. Elöntötte a szégyen, amiért a kijelentésének azonnal ellent is mondott az előbbi tettével. Nem tudja megvédeni magát. Szemei elkerekedtek, pupillái pedig a hold méreteivel vetekedtek, mikor megérezte a félfarkú nyelvét a homlokán. Fogatlan fejen nyalta a nőstényt, és kedvesen rámosolygott. Amaz lassan feltekintett rá, az arcára fagyott döbbenettel.

- Legközelebb óvatosabban. És ha újra egy ilyen sárkánnyal találkozol, ne felejtsd el: minél nagyobb, annál nagyobbat esik. Egy ekkora sárkány… - nézett a tetem felé – lomha. Sokkalta lassabb, nehezebben tud fordulni, és nem tud éles kanyarokat bevenni. Ezért nem tudta felhúzni magát, nem volt ideje rá. – Magyarázta, végig a szemeibe nézve. A kékszemű nem tudott hirtelenjében mit mondani, lassan bólogatott, hosszasan a megigéző smaragdzöld szemekbe nézve.

- De most mennem kell… - Fordult el Fogatlan, és készült arra, hogy szárnyra kapjon. – Hablaty már biztosan aggódik értem. Még találkozunk, addig is, szia! – S ezzel a félfarkú a levegőbe emelkedett, és hamar eltűnt a látóhatáron. A nőstény most egyedül maradt a halott sárkánnyal, de percekig el sem mozdult. Mélyen a gondolataiba mélyedt, melyek örökösen a félfarkú körül keringtek. A szavait hallotta, újra és újra. Újraélte azt, mikor fejen nyalta, gondoskodón, szelíden, gyöngéden. A törődést érezte benne. Szemei előtt látta Fogatlant, ahogy fejen akarja nyalni. Megemelte orrát, így a homlokon nyalásból orron nyalás lett. Szemeit lehunyta, és lassan nagy levegőt vett.

Mégis mi az ördögöt művel? A kérdés megválaszolatlanul maradt a fejében. Magán kívül kezdett eljátszadozni a gondolattal, miszerint Fogatlan orron nyalja őt. Megborzongott, és halk sóhaj hagyta el az ajkait, majd az égre emelte a tekintetét.

- Fogatlan… Akárki is vagy te valójában, a szívem a tiéd… - Suttogta a sárkánylány, s lehunyta szemeit ismételten. Maga előtt látta a mosolygó arcot, a ragyogó, zöld szemeket… Beleszeretett Fogatlanba.

A smaragdzöld szemű éjfúria ekkor érkezett vissza a házba, s halkan belépett. Az előszoba most üres volt, így Fogatlan úgy gondolta, Hablaty az emeleten lesz. Valóban így is volt, Hablaty épp az asztalánál ült, és egy rajzon dolgozott. Fogatlan türelmesen várt pár percig, mikor viszont Hablaty továbbra se nézett felé, fejét befúrta a kezei közé, és elvigyorodva nyalta arcon.

- Hé, Fogatlan! Ne már! – Hablaty letörölte barátja nyálát magáról, és összehúzott szemöldökkel nézett rá. – Azt hiszem, már megbeszéltük ezt! – Hiába, Hablaty tudta, hogy barátja így mutatja ki a szeretetét, s kénytelen volt elmosolyodni Fogatlan reakcióját látva, ugyanis drága félfarkú sárkánya elkerekedett, szomorú tekintettel nézett rá, füleit lehúzva, s a hatás kedvéért még nyüszített is.

- Jól van, jól van. Te nagyra nőtt szalamandra! – Nevetett Hablaty, és vakargatni kezdte barátja orrán a pikkelyeket. Sárkánya elalélt a boldogságtól, s szemeit lehunyva dorombolt, arcán újra egy vigyorral. Jól tudta, mit kell tennie, ha egy kis kényeztetést akart. Hablaty az orráról a homlokára tért át, mire barátja feje hamarosan az ölében végezte. Be kellett látnia, hogy a rajzot már nem fogja tudni folytatni, így minden figyelmét barátjának szentelte.

Fogatlan hamarosan kezdett félálomba merülni, így Hablaty szelíden az orrára tette a kezét, fejét pedig egy kicsit megemelte. Lassan felkelt, majd vezetni kezdte barátját a kőlapjához, ahol a sárkány könnyedén elfeküdhetett, és folyamatosan dorombolva került mély álomba. Hablaty mosolyogva figyelte pár percig, majd nyújtózkodott, és elindult folytatni a falu ügyeinek intézését. Már értette, hogy apja miért volt régebben annyira elfoglalt. Neki is sok dolga volt az utóbbi időkben, de Bélhangos sok feladatot átvállalt magára, hogy segíthessen ezzel neki.

A sárkánylány eközben Asztridot kereste, mivel semmi dolga nem volt, és nem akart tétlenül barangolni. Útmutatást kért már pár sárkánytól, azonban nem találta meg a lányt, így muszáj volt végül elindulni… Fogatlanhoz. A nap lassanként kezdett lemenni, mikor benyitott a házba, ami látszólag üresen állt. Kíváncsian nézett körbe, majd elindult fel az emeletre, ahonnan erősen érezte fajtársa szagát.

Hamarosan egy szobához ért, ahonnan a legerősebben áradt Fogatlan illata. Orrával lassan belökte az ajtót, meglepetésére azonban fajtársa nem volt a szobában. Kíváncsisága máris előtérbe került, és lassan beljebb ment. A falakon sárkányokról készült rajzok voltak, a legtöbb a fajtársáról készült, különböző pozíciókban. Látott még egy felületes képet is róla, felső nézetből, újrarajzolt bal farokszárnnyal.

Sosem gondolta volna, hogy az emberek nem csak önző, kapzsi lények, akik vadásznak rájuk, sárkányokra. Nem hitt a szemének, pedig itt volt a bizonyíték arra, hogy az emberek… mást is tudnak. Alkotni. Megpillantott a szoba egyik falánál egy kőlapot, amihez odasétált. A fajtársa szaga még friss volt, nemrég mehetett el. Az illata teljesen átjárta a fekvőhelyet, s hirtelen csábító hatásúvá vált. Ahogy vette a levegőt, az erős illat átjárta a tüdejét.

Lassan fellépett a kőlapra. Előbb a jobb lábával, majd a ballal, majd jöttek a hátsó lábai. Lefeküdt, és körbeszaglászta. A hím illata most őt is valamilyen szinten belengte, s az erős, bódító illat teljesen lefedte a tudatát. Fejét mancsaira hajtotta, és lassanként elaludt, nyugodtan szárnyalva a szebbnél szebb álmok felé.

A fekhely tulajdonosa nem maradt távol sokáig, csak a közeli etetőhöz ment, hogy egyen pár halat, s pár perc múlva benyitott a szobába. A sárkánylány jelenléte nagyon is megdöbbentette, főképp a tény, hogy az Ő kőlapján fekszik. Mikor viszont meglátta a sárkánylány mosolygó arcát, Ő is elmosolyodott. Bizonyára fáradt lehetett, miután annyit kellett menekülnie.

Közelebb lépdelt hozzá, halkan, nehogy felébressze, majd lassan lefeküdt mögé. Fejét a sárkánylány elé hajtotta, így fajtársa orra közel volt a nyakához, s farokszárnyát az Ő farokszárnya mellé fektette le. Fajtársa mintha megérezte volna a hímből áradó melegséget, hisz egy perc múlva közelebb bújt hozzá, így arca jobb oldalát a nyakába fúrta, majd kellemesen sóhajtott.

Fogatlan csak a szemével nézett felé, s lassan egy meleg mosoly ragadt az arcára. Szárnyával óvatosan betakarta a kék szemű nőstényt, és lehunyta szemeit, hogy aludni térjen.

Egy egész óra telt el, mikor is a sárkánylány ébredezni kezdett. A kellemes meleg miatt nem nyitotta ki szemeit, és boldogan bújt a forrásához, mikor megérezte, hogy arcát valakinek a nyakába fúrta. Egészen eddig nem is zavarta, lassanként azonban felébredt a kábulatból, és megérezte a hím erős, vonzó illatát.

Szemei úgy pattantak fel, mintha épp egy angolnát akarnának hozzávágni, így megláthatta a fekete pikkelyes nyakat. Hirtelen méreg öntötte el, és kedve támadt felborítani, majd addig verni fajtársát, amíg az képes mozogni, s kis híján már neki is kezdett volna, de tekintetével az arca felé nézett. A harag gyorsan elpárolgott belőle.

Fogatlan arca nyugodt volt, és boldogsággal teli. Arcán a mosoly gyorsan lehűtötte a sárkánylány forrongó indulatait. Elsőre rosszra gondolt azzal, hogy a hím mellette aludt, de az arcát látva ezt elvetette. Láthatóan Ő csak… Ő csak örül annak, hogy mellette aludhat. Valószínűleg nem akart tolakodó lenni… Elvégre nem Fogatlan volt az, aki elfoglalta a helyét, hanem Ő.

Szemeit lassan ismételten lehunyta. Percekig csak be és ki lélegzett, nem gondolt semmire. Fogatlan illata különleges volt, megnyugtató, és biztonságérzettel töltötte el. Valamint ott volt a pézsma szaga, amit minden hí árasztott magából, amit csak a fajukba tartozó nőstények érezhettek.

Az illatok újabb pár perc múlva olyannyira keveredtek a nőstény számára, hogy már nem bírt uralkodni magán, és lassan ismételten közelebb bújt Fogatlanhoz. Annyira kellemes meleg áradt a hím testéből, hogy nem bírta ki, hogy ne simuljon hozzá.

Fogatlan már akkor felébredt, mikor fajtársa mozgolódni kezdett. Érezte a lélegzetét a nyakán, ami enyhe, érzékelhetetlen borzongást váltott ki belőle. Örült, hogy fajtársa vele alszik, és nem akarja addig ütni, ameddig mozog azért, mert mellé feküdt.

Aztán megérezte, hogy közelebb bújik hozzá, és nem kellett sok, hogy hozzásimuljon. Ezen persze meglepődött, de kellemes érzéssel töltötte el a dolog, így csak örülni tudott neki. Szemeit lassan kinyitotta, és fejével, egy apró mozdulattal felé fordult, hogy könnyebben láthassa. Fajtársa persze tudta, hogy a hím épp felé fordult, és arcán lassan megjelent a pír. Kinyitotta szemeit, s mikor meglátta azt a sokatmondó tekintetet és mosolyt, összehúzta a szemét.

- Csa-csak azért bújok hozzád, mert kellemes meleg árad belőled, semmi, ismétlem, SEMMI másért! N-ne is merj másra gondolni, kü-különben kikaparom a szemed, és megetetem veled a farokszárnyad! – Hadarta el a fenyegetést, aminek semmi hatása nem volt, elvégre a zavartól dadogott. Farokszárnyával gyorsan eltakarta arcát, s igyekezett elaludni.

Fogatlanból halk kuncogást váltott ki fajtársa kitörő reakciója, és muszáj volt megmosolyognia az egészet. Fejét vissza fordította, majd szemeit lehunyva tért újra nyugovóra. „Istenek, olyan jó meleg van! És hogy lehet ilyen… jó egy hím illata?” A sárkánylány gondolatai szédítő sebességgel száguldottak a fejében, ezernyi megválaszolatlan kérdéssel. „Miért ilyenek? Szentséges Holdsárkány, miért nem lehetnek a hímek büdösek? Miért nem ridegek, mint a gnúvadak jege?!”

Nem tudott szabadulni Fogatlan gondolatától. Minden őhozzá vezette vissza a gondolatait. Arca a vörös minden árnyalatán végigment. Feladta végül a küzdelmet, feje úgy lőtt ki a farokszárnya alól, mintha épp megszúrták volna hátulról egy lándzsával, s fejét szorosan befúrta fajtársa nyakába. Gondolatai megálltak, és már nem akart semmit. Semmi mást, Fogatlan illatán, és a belőle áradó melegségen kívül.

Amaz persze alig lepődött meg, szemeit is csak lassan nyitotta ki, hogy még egyszer felé nézzen. Nem mozdította meg a fejét nem akarta megzavarni. A nőstény szuszogása elégedettséggel töltötte el, aztán ezúttal sokkalta erősebben, de megérezte a szagát. A sárkánylány szaga enyhe volt, édeskés, Fogatlan pedig úgy érezte, hogy teljesen betölti a tüdejét. Az illata őt is bódította, akárcsak a saját illata a nőstényt, s ezt tudta is. Gondolatai lelassultak, és hamarosan már a sárkánylánnyal álmodhatott, amint egy gyönyörű réten kergetőznek.