Sziasztok! Íme, itt az első fejezet, remélem nagyon fog nektek tetszeni! Sokat gondolkodtam, melyik sztorimat vessem elétek elsőnek, hát íme! Remélem élvezni fogjátok.
1.Fejezet
Bővül a család
- Gyere, gyere gyorsan! Gyere már,
mindjárt kikel! – A barlangból egy világoskék szemű nőstény éjfúria rohant ki,
de csak addig, míg párját sürgette. Szemei csillogtak a boldogságtól, ahogy
máris beszaladt.
Nem túlzott. Mire a gyönyörű nőstény
párja beért az éjfekete tojáshoz szilaj lépteivel, a kicsi tojáson már több
nagyobb repedés is keletkezett. A sárgászöld szemű családapa átölelte párját
szárnyával, és máris szelíden hátrébb húzta.
- Hónapokig vártam, mire leraktam a
tojást, aztán hetekig, hogy kikeljen, és végre. Hát mégse üres a tojás! –
Ujjongott izgatottan a nőstény, aki alig várta már, hogy megpillanthassa
kisfiát. Vagy kislányát?
A tojáson egyre több repedés futott végig, de mielőtt
összeérhettek volna, a tojás egy lilás robbanással szétrepült, a két szülő
pedig tisztán láthatta, ahogy a kicsi, még gyönge fióka elrepült. A még
fiatalnak mondható sárkánylány kibújt párja öleléséből, és a levegőbe ugorva,
egy ügyes mozdulattal el is kapta.
Miután ismét a földön állt, lassan leült, s kicsinyét
gyengéden a mancsai közt tartva gyönyörködött az apró fiókában. A kicsi sima,
és még sérülékeny pikkelyei feketén fénylettek. Szárnyai az oldalához lapultak,
farkát felhúzta, és elégedetlenül nyivákolt a hirtelen hidegre.
Szemeit próbálta kinyitni, de még képtelen volt arra,
hogy elviselje a világ fényeit, és látványát. Mikor megnyugodott végre, az
éjfúriák örökös kíváncsisága máris utat tört magának, s lassan elkezdett
tapogatózni apró mancsaival, melyek még puha és gyenge karmokban végződtek.
Addig tapogatózott, míg egyik mancsa egy archoz nem
ért. Halk, kíváncsi nyivákolás hagyta el a száját, miközben az arcot tapogatta
tovább, s hamarosan az orrát tapogatta meg édesanyjának. Újabb nyivákolás, és
az orrhoz bújt.
Párja válla felett a családapa pillantott kicsinyére.
Villogó zöld szemeivel kíváncsian nézte, majd arcán lassan megjelent a
meghatott mosoly. Átölelte párját, aki szemeivel felé pillantott. Nem merte megemelni a fejét, hisz apró
fiókája elaludt az ölében.
- Kislány. – Szólalt meg halk, lágy hangon a nőstény.
Ahogy a hangjában, a szemeiben is ott volt a meghatottság, és a hatalmas
szeretet az aprócska kicsi felé. Egy pillantásával tudatta párjával, hogy
bármit megtenne mindkettőjükért, és háláját is közvetítette ezzel felé, amiért
megajándékozta ezzel az apró csöppséggel.
- Gyönyörű az apróság. De csak mert az anyja is egy
tünemény. – A hím homlokon nyalta szerelmét, aki egy halk kuncogással hozzá
bújt. Ez a halk kuncogás is elég volt azonban ahhoz, hogy az apró fióka ismét hallattatni
kezdje a hangját, ezúttal hangjában viszont az éhség köszönt vissza, a kicsi
pedig folyamatosan nagyra nyitotta száját, majd nyivákolt.
- Jaj, jól van kincsem. Máris kapsz enni aranyom. – A
sárkánylány csilingelő kacagása töltötte be a barlangot, és verődött vissza a
falakról. Még a kicsi fióka is elhallgatott, és elgyönyörködött a hang
szépségében, pontosan úgy, ahogy apja. Aztán a kicsi ismét éhesen kezdett
nyivákolni, s farkát ide-oda csapdosta.
Édesanyja ekkor lehajolt, majd kérődzni kezdett, s
felöklendezett két apró halat, amit a kicsi meg tudott enni. A halat szaga
máris megcsapta a kislány orrát, amit megmozgatott, majd beleszagolt a
levegőbe, éhesen keresve a szag forrását. Anyja óvatosan a földre tette, mire
bosszús nyekergés hagyta el a kicsi száját, végül apró mancsaival tapogatni
kezdte a földet.
Aztán megpróbált talpra állni. Lábai remegtek a súlya
alatt. Végül úgy látszott, stabilan áll a lábain, de amint megtette volna első
lépését a világban, orra bukott. Anyja után nyivákolt, de az nem mozdult, csak
csillogó szemekkel figyelte. „Gyerünk kincsem. Tudom, hogy képes vagy rá.”
Gondolta magában, s büszkeség töltötte el a szívét, mikor kislánya ismét talpra
állt.
A kicsi még egy ideig ügyetlenkedett, de hamar
ráérzett a járás fortélyaira, így már könnyedén rakosgatta lábait egymás után.
Végre megtalálta a szag forrását, mire máris nagyra nyitotta száját. Fogsorából
apró, élesnek tűnő, de még gyenge fogak bújtak elő, és máris elkapta az egyik
halat.
A sós ízt meglepetten tapasztalta, és máris rágcsálni
kezdte, édes és elégedett mosollyal arcán.
- Nézd, milyen kis aranyos. – Szólalt meg halkan a
családanya, és meghatottan nézte egyetlen szem fiókáját. Épphogy belépett a
felnőttek korába, apja máris választott neki párt, bár napokat kellett
könyörögnie neki, hogy azt válassza neki, akit kinézett magának. Párja felé
fordult, s szorosan a szárnyai közé bújt, ragaszkodón belé kapaszkodva.
- Örülök, hogy édesapád hozzám adott. Boldog vagyok,
hogy veled alapíthattam családot. - A hím hangja őszinte szeretetet tükrözött,
ahogy megfogta kedvese mancsát, majd orron nyalta. Párja persze máris pirulni
kezdett, és félénken viszonozta.
- De én vagyok a legboldogabb kettőnk közül. Mert
nélküled Ő nem lenne. – Pillantott lánya felé, aki már végzett a másik hallal
is, és most kétségbeesett nyekkenésekkel, könnyes szemekkel kereste édesanyja
biztonságot nyújtó ölelését.
- Majd én. – Mondta a családapa, mikor kicsinyük anyja
oda akart menni lányához. Lassan elindult lánya felé, majd lefeküdt előtte. A
kicsi meghallotta a lépteket, de nem anyja szagát érezte. Ez a szag más volt,
de ugyan úgy ismerte, ahogy az anyjáét. Hasonlított a saját szagához.
Kíváncsi nyikkanással fordul édesapja felé, hogy aztán
fejét oldalra döntve tegyen pár lépést előre, míg neki nem sétált a
mellkasának, így megtántorodva a fenekére huppant. Apja felnevetett, majd
lehajolva fejen nyalta lányát. Óvatosan felvette mancsaival, és gyengéden
elfektette mellkasán. Az apró fióka kíváncsian szaglászott, és tapogatta apja
arcát, majd bemászott az álla alá, és álomra hajtotta fejét. Pár percig a két
felnőtt fent maradt, hogy gyönyörködjenek apró fiókájukban, végül követték
lányuk példáját, és csatlakoztak hozzá az álmok tengerén.
###
- Anya! Anya, éhes vagyok! Anya, éhes
vagyok, ébredj fel! – A kicsi leány kékesen csillogó szemeivel nézte anyukáját,
és orrával szelíden bökdöste annak arcát, hogy felkeltse.
- Hmmm… Csak pár percet picim… -
Kérlelte anyja, de máris belátta, hogy nincs pár perce, mikor lánya
megmakacsolta magát, és felmászott a hátára, majd ugrálni kezdett. Hat hónap
telt el a kikelése óta, azóta sokat fejlődött, és nagyon elevenné vált.
- Oké, oké, anya fent van. – A
családanya megemelte fejét, majd hátranézett játékos mosolyú lányára, és
rámosolygott. Kislánya játékosan rávicsorgott, kimutatva fogait.
- Valóban, szóval vicsorgunk kisasszony?
Ezt a játékot ketten játsszák, nézd csak! – Vicsorodott el anyja is, közelebb
hajolva hozzá, kimutatva Ő is csont fehér fogait. Kislánya sikítva leugrott a
hátáról, és nevetve elrohant.
A fiatal anya csak nevetve megingatta
fejét, és egy boldog mosollyal felkelt. Kicsit hátradőlt, elülső mancsait pedig
előre tolta, és felső testével a földre lapulva nyújtózott, majd egy sóhajjal
felegyenesedett.
- Itt van apa. – Lépett be a barlangba a
családfő, mire a két sárkány lánya egy „Apa!” kiáltással felé vetette magát, és
máris a szárnyai közé bújt, és dorombolva ölelte át mancsát.
- Szia, kincsem. Milyen volt az este?
Jól kifárasztottad anyut tegnap? – Hajolt le hozzá, és szeretettel nyalta fejen
egyetlen lányát A kicsi csak nevetett, és jobban hozzá bújt.
- Igen, anyu fiatalsága ellenére hamar
kifáradt, és kíváncsi, hogy aput mikor fogja kifárasztani kicsi lánya. – Lépett
oda hozzá a családanya, és párjának dörgölőzött. Az apa megnyalta párja fülét,
majd bocsánatkérő pillantással nézett a szemébe.
- Sajnálom, egyre több feladat van a
csapatban. A halak valamiért fogyatkoznak, és a halász sárkányoknak egyre
messzebb kell repülniük, hacsak nem akarnak üres gyomorral visszatérni. –
Felelte az apa, s arcán most először gondterheltség jelent meg.
- Nem lehet, hogy túl sok halat eszünk?
Hisz nagyon sokan vagyunk a csapatban, nem csoda, ha fogyatkozni kezdenek a
halak. – Találgatott a családanya, de tudta, hogy ostobaságot beszél. Párja
csak megingatta a fejét.
- Ezen a szigeten generációk óta sok az
éjfúria, és a halakból eddig soha nem volt hiány. – Felelte, mire az anya
száját elhagyta egy sóhaj. A rövidke csendet kislányuk gyomrának korgása törte
meg, aki lehúzta szégyenében füleit.
- Jaj, ne haragudj kincsem. Kiment a
fejemből. – Anyja máris indult volna, hogy halásszon, de párja most is
megelőzte, hisz lehajolt, majd felöklendezett lányának pár halat.
- Tessék virágszál, egyél csak, amennyi
beléd fér. – Simogatta meg lánya fejét, mikor egy fajtársuk szállt le a
barlangjuk előtt. Fejet hajtott a családanya előtt, majd a vezérhez lépett.
- Uram, ketten megint összeverekedtek
egy halon, és többen kezdenek egyre feszültebbé válni miattuk. A verekedés
közben egy szegény fiókát majdnem összenyomtak. – Jelentette a sárkány, mire a
csapat vezére bosszúsan fújtatott.
- Máris megyek, csak egy pillanat. – A
sárkány ezúttal a vezér előtt hajtott fejet, majd kilépve a barlangból ismét szárnyra
kapott.
- Nem kellene másik szigetre
vándorolnunk? – Lépett egyet előrébb a sárkánylány, bár kissé félénken
kérdezte.
- Nem lehet. Már felvetettem egy
alkalommal, de mindenki ellenezte. Az őseink is itt születtek, és a csontjaik
is itt nyugodnak. Nem akarják elhagyni a szülőföldet a bolondok… - Mérgelődött
párja, kislányuk pedig kissé ijedten húzta össze magát. Apja nyugtatón
megsimogatta a hátát, majd sóhajtva felkelt.
- Sietek, ahogy tudok. – Ígérte, de
tudta, hogy ismét sok feladat vár rá. Orron nyalta párját, majd kilépett a
barlangból. Kitárta hatalmas szárnyait, hamarosan pedig már ott sem volt.
Kislányuk rövid ideig nézett apja után, majd anyjára nézett fel.
A családanya percekig nézett párja után,
majd mikor észrevette, hogy lánya figyeli, rámosolygott, majd megölelte, és
szeretettel kezdett neki dúdolni.
- Énekelsz nekem anya? – Kérdezte a
kicsi édesen felmosolyogva rá, s hatalmas, kerek szemeivel nézett anyja
szemeibe, melyek teljesen hasonlítottak az övéihez.
- Persze, amit csak akarsz aranyom. –
Simogatta meg az arcát. Kis ideig nézett maga elé, gondolkodott, hogy mit
énekeljen, mikor eszébe jutott egy dal, amit még sose énekelt eddig.
Megköszörülte a torát, s halk hangon énekelni kezdett.
Lágy hangja hamarosan betöltötte a
barlangot, ami akár egy nagyon megvadult sárkányt is el tudott volna
varázsolni. Egy lassú, könnyed dalt énekelt, egy dalt, amit még nagyon régen
hallott a csapat öreg gyógyítójától.
When cold wind is a'
calling,
and the sky is clear and
bright
Misty mountains sing and beckon,
lead me out into the light
I will ride,
I will fly,
hase the wind and touch the
sky
I will fly,
chase the wind and touch the
sky
La la la la
La la la la
La la la la la la la
La la la la
La la la la
La la la la la la la
Where dark woods hide secrets
and mountains are fierce and
bold
Deep waters hold reflections
of times lost long ago
I will hear their every
story,
take hold of my own dream
Be as strong as the seas are
stormy,
and proud as an eagle's
scream
I will ride,
I will fly,
chase the wind and touch the
sky
I will fly,
chase the wind and touch the
sky
And touch the sky, chase the
wind
Chase the wind, touch the
sky
La la la la
La la la la
La la la la la la la
La la la la
La la la la
La la la la la la la
And touch the sky
Chase the wind
Chase the wind
Touch the sky
Lánya szemei a lehetségesnél is
kerekebbek lettek, és teljesen elvarázsolva hallgatta az énekét. Szája résnyire
nyílt, de nem tudott csatlakozni az énekléshez. Nem volt hozzá mersze, félt,
hogy elrontja anyja énekét. A barlang közelében megjelent még pár fióka, akik
szintén kerek szemekkel hallgatták az éneket. Aztán persze amint
megpillantották saját szüleiket, menten a nyakukba ugrottak.
A kislány szemei hamarosan elkezdtek
lecsukódni, majd álmosan ásított egyet, s anyjának dőlt, aki mancsaival tartva
énekelt tovább neki, egészen addig, míg lánya rá nem talált az álmok tengerére.
Hamarosan abbahagyta az éneklést, lányát
pedig a mancsai közt tartva lassan dülöngélt, és lassan simogatta a hátát.
Elgondolkozva meredt maga elé, majd ismét kislányára pillantva fejen nyalta.
Számára Ő jelentette a mindent, és bármit megtett volna érte. Ha kell, éhezik,
csakhogy kislánya ehessen.
Ez a gondolat erővel töltötte el. Igen,
képes lenne a legutolsó napjáig is éhezni, csakis azért, hogy lánya boldog
lehessen. Lassan lefeküdt az oldalára, mancsaival tartva lányát, és betakarta
szárnyával, amit felmelegített neki. Érezte, ahogy hozzá bújik, amitől nőt az
arcán a mosolya.
A családfő csak az este folyamán ért
haza, maga se tudta mikor tájt, de látta, hogy párja mélyen alszik lányukkal.
Lassan lefeküdt mögé, vigyázva, hogy fel ne ébressze, amaz mégis lassan
kinyitotta szemeit, és felé tekintett, álmosan pislogva.
- Sajnálom, nem akartalak felkelteni.
Aludj csak tovább életem. – Súgta az apa párjának, és homlokon nyalta. Szerelme
egy szót sem szólt, csak közelebb húzódott hozzá, majd ismét lehunyta szemeit.
A hím egy szelíd mozdulattal betakarta őt, majd Ő is álomra hajtotta a fejét, hogy pihenjen.
- Apu… - Jött egy halk hang a már alvó
anya szárnyai közül. A kicsi apja lassan kinyitotta szemét.
- Igen virágszálam? – Kérdezte halkan, s
fáradt hangjában kíváncsiság csengett.
- Holnap elviszel repülni? – Érkezett a
félénk kérdés, és az anya szárnyai alól két kéken világító szempár jelent meg,
amikben ott csillogott az izgalom. Apja lassan elmosolyodott, és lehunyta
szemeit.
- Persze kincsem, elviszlek repülni. De
most tessék aludni, vagy anyuval ismét kezdhetsz egy vicsorgás párbajt. – Halk
kuncogást kapott válaszul, végül végre valahára az egész család álomba merült.
Nagyon jó lett! Olyan jól megírtad a család bővülését! *-* Kicsi éjfúria *-* Gyorsan rakd fel a kövit! :)
VálaszTörlésNagyon köszi! Igyekszem majd, de a kövi fejezet sak később kerül majd ki! :D
TörlésDagur. Úgy írtad le, olyan érzékletesen mutattad be ezt a kis fiókát, hogy én csak ültem a gép előtt, és nyervákoltam, mint egy macska, akinek ráléptek a farkára. És ezt vedd hatalmas bóknak *.*
VálaszTörlésA Meridás dalra kissé meresztettem ugyan a szemem, de végülis illik oda, csak számomra volt furcsa elvonatkoztatni az eredeti mesétől, ennek ellenére azt hiszem, sikerült elérned a kívánt hatást.
Írj sokat, mert nagyon jó a stílusod, kellemes olvasni, és az ember valóban bele tudja élni magát, el tudja képzelni az általad ábrázolt helyzeteket.
Egyszóval: folytatás mikor lesz? ^.^
Köszi! Gondoltam, hogy meglesz ez a hatás, igazából nagyon is törekedtem rá, ezért is választottam még azt a dalt is. (Hisz ki más tudja megérinteni az eget, ha nem egy sárkány? xD) A következő fejezet pedig, hááááát.... Még meglátom. :) De ennek a sztorinak nem lesz nyomtalanul vége, mint a régieknek, ez biztos.
TörlésAzta *-* Nagyon szép volt, az biztos, hogy engem elvarázsoltál ezzel a résszel. Jó volt tőled ismét olvasni, nyugodtsággal töltött el az írásod nyelvezete és hangulata. Gratulálok megírásához! :) Majd várni fogom következőt :)
VálaszTörlésEzt örömmel látom! Az majd még kiderül, hogy mikor jön a kövi fejezet. :)
TörlésLel, azt a részt, hogy nem látott még a pici, csak tapogatózott, meg ilyenek, szinte én is vakon olvastam XD Nagyon profi! *-*
VálaszTörlésKöszi, igyekszem! :)
TörlésAhhhhj :3333 Énekünk van és nincs tanár, ezért van időm olvasni, gondoltam bele kezdek a tiédbe és egyáltalán nem bántam meg!!!! :333 Konkrétan egy kissebb nyivákolós fangörcsöt kaptam a helyettesítő tanár előtt!! XDDD De amilyen részletesen, érzékletesen és mindenre oda figyelve leírtad,valami fantasztikus lett és természetesen mielőbb várom a folytatást!!! :3333
VálaszTörlésÉs természetesen igyekszem is majd a folytatással! Csak variálnom kellett a részek között, ezért a második és harmadik fejezetnek itt annyi, de viszont lehet majd őket látni! (Csak előbb meg kéne írnom az új második fejezetet.) Örülök, hogy tetszett!
TörlésTe... te... te... h-hogy...?!
VálaszTörlésAnnyira, de annyira érzékletes és és végtelenül aranyos lett, hogy szinte minden mondatot kétszer olvastam el...
Iszonyatosan jól írsz, merem állítani, hogy a sárkány szemszöges jelenetek neked mennek a legjobban a csapatból...
Szóval Dagur... Ajánlom, hogy írd a folytatást, mert hidd el, ha beérlek, rettegni fogsz Kled haragjától (új rész akarásától). Szóval. Írj. Kezdd. MOST!
Oké, oké, esküszöm, sietek! :'D xD Köszi, hogy így gondolod :3
Törlés