1.Fejezet - Hajnalfény felemelkedése.

Sziasztok! Íme, itt az első fejezet, remélem nagyon fog nektek tetszeni! Sokat gondolkodtam, melyik sztorimat vessem elétek elsőnek, hát íme! Remélem élvezni fogjátok.

1.Fejezet

Bővül a család

- Gyere, gyere gyorsan! Gyere már, mindjárt kikel! – A barlangból egy világoskék szemű nőstény éjfúria rohant ki, de csak addig, míg párját sürgette. Szemei csillogtak a boldogságtól, ahogy máris beszaladt.

Nem túlzott. Mire a gyönyörű nőstény párja beért az éjfekete tojáshoz szilaj lépteivel, a kicsi tojáson már több nagyobb repedés is keletkezett. A sárgászöld szemű családapa átölelte párját szárnyával, és máris szelíden hátrébb húzta.

- Hónapokig vártam, mire leraktam a tojást, aztán hetekig, hogy kikeljen, és végre. Hát mégse üres a tojás! – Ujjongott izgatottan a nőstény, aki alig várta már, hogy megpillanthassa kisfiát. Vagy kislányát?

A tojáson egyre több repedés futott végig, de mielőtt összeérhettek volna, a tojás egy lilás robbanással szétrepült, a két szülő pedig tisztán láthatta, ahogy a kicsi, még gyönge fióka elrepült. A még fiatalnak mondható sárkánylány kibújt párja öleléséből, és a levegőbe ugorva, egy ügyes mozdulattal el is kapta.

Miután ismét a földön állt, lassan leült, s kicsinyét gyengéden a mancsai közt tartva gyönyörködött az apró fiókában. A kicsi sima, és még sérülékeny pikkelyei feketén fénylettek. Szárnyai az oldalához lapultak, farkát felhúzta, és elégedetlenül nyivákolt a hirtelen hidegre.

Szemeit próbálta kinyitni, de még képtelen volt arra, hogy elviselje a világ fényeit, és látványát. Mikor megnyugodott végre, az éjfúriák örökös kíváncsisága máris utat tört magának, s lassan elkezdett tapogatózni apró mancsaival, melyek még puha és gyenge karmokban végződtek.

Addig tapogatózott, míg egyik mancsa egy archoz nem ért. Halk, kíváncsi nyivákolás hagyta el a száját, miközben az arcot tapogatta tovább, s hamarosan az orrát tapogatta meg édesanyjának. Újabb nyivákolás, és az orrhoz bújt.

Párja válla felett a családapa pillantott kicsinyére. Villogó zöld szemeivel kíváncsian nézte, majd arcán lassan megjelent a meghatott mosoly. Átölelte párját, aki szemeivel felé pillantott.  Nem merte megemelni a fejét, hisz apró fiókája elaludt az ölében.

- Kislány. – Szólalt meg halk, lágy hangon a nőstény. Ahogy a hangjában, a szemeiben is ott volt a meghatottság, és a hatalmas szeretet az aprócska kicsi felé. Egy pillantásával tudatta párjával, hogy bármit megtenne mindkettőjükért, és háláját is közvetítette ezzel felé, amiért megajándékozta ezzel az apró csöppséggel.

- Gyönyörű az apróság. De csak mert az anyja is egy tünemény. – A hím homlokon nyalta szerelmét, aki egy halk kuncogással hozzá bújt. Ez a halk kuncogás is elég volt azonban ahhoz, hogy az apró fióka ismét hallattatni kezdje a hangját, ezúttal hangjában viszont az éhség köszönt vissza, a kicsi pedig folyamatosan nagyra nyitotta száját, majd nyivákolt.

- Jaj, jól van kincsem. Máris kapsz enni aranyom. – A sárkánylány csilingelő kacagása töltötte be a barlangot, és verődött vissza a falakról. Még a kicsi fióka is elhallgatott, és elgyönyörködött a hang szépségében, pontosan úgy, ahogy apja. Aztán a kicsi ismét éhesen kezdett nyivákolni, s farkát ide-oda csapdosta.

Édesanyja ekkor lehajolt, majd kérődzni kezdett, s felöklendezett két apró halat, amit a kicsi meg tudott enni. A halat szaga máris megcsapta a kislány orrát, amit megmozgatott, majd beleszagolt a levegőbe, éhesen keresve a szag forrását. Anyja óvatosan a földre tette, mire bosszús nyekergés hagyta el a kicsi száját, végül apró mancsaival tapogatni kezdte a földet.

Aztán megpróbált talpra állni. Lábai remegtek a súlya alatt. Végül úgy látszott, stabilan áll a lábain, de amint megtette volna első lépését a világban, orra bukott. Anyja után nyivákolt, de az nem mozdult, csak csillogó szemekkel figyelte. „Gyerünk kincsem. Tudom, hogy képes vagy rá.” Gondolta magában, s büszkeség töltötte el a szívét, mikor kislánya ismét talpra állt.

A kicsi még egy ideig ügyetlenkedett, de hamar ráérzett a járás fortélyaira, így már könnyedén rakosgatta lábait egymás után. Végre megtalálta a szag forrását, mire máris nagyra nyitotta száját. Fogsorából apró, élesnek tűnő, de még gyenge fogak bújtak elő, és máris elkapta az egyik halat.

A sós ízt meglepetten tapasztalta, és máris rágcsálni kezdte, édes és elégedett mosollyal arcán.

- Nézd, milyen kis aranyos. – Szólalt meg halkan a családanya, és meghatottan nézte egyetlen szem fiókáját. Épphogy belépett a felnőttek korába, apja máris választott neki párt, bár napokat kellett könyörögnie neki, hogy azt válassza neki, akit kinézett magának. Párja felé fordult, s szorosan a szárnyai közé bújt, ragaszkodón belé kapaszkodva.

- Örülök, hogy édesapád hozzám adott. Boldog vagyok, hogy veled alapíthattam családot. - A hím hangja őszinte szeretetet tükrözött, ahogy megfogta kedvese mancsát, majd orron nyalta. Párja persze máris pirulni kezdett, és félénken viszonozta.

- De én vagyok a legboldogabb kettőnk közül. Mert nélküled Ő nem lenne. – Pillantott lánya felé, aki már végzett a másik hallal is, és most kétségbeesett nyekkenésekkel, könnyes szemekkel kereste édesanyja biztonságot nyújtó ölelését.

- Majd én. – Mondta a családapa, mikor kicsinyük anyja oda akart menni lányához. Lassan elindult lánya felé, majd lefeküdt előtte. A kicsi meghallotta a lépteket, de nem anyja szagát érezte. Ez a szag más volt, de ugyan úgy ismerte, ahogy az anyjáét. Hasonlított a saját szagához.

Kíváncsi nyikkanással fordul édesapja felé, hogy aztán fejét oldalra döntve tegyen pár lépést előre, míg neki nem sétált a mellkasának, így megtántorodva a fenekére huppant. Apja felnevetett, majd lehajolva fejen nyalta lányát. Óvatosan felvette mancsaival, és gyengéden elfektette mellkasán. Az apró fióka kíváncsian szaglászott, és tapogatta apja arcát, majd bemászott az álla alá, és álomra hajtotta fejét. Pár percig a két felnőtt fent maradt, hogy gyönyörködjenek apró fiókájukban, végül követték lányuk példáját, és csatlakoztak hozzá az álmok tengerén.

###

- Anya! Anya, éhes vagyok! Anya, éhes vagyok, ébredj fel! – A kicsi leány kékesen csillogó szemeivel nézte anyukáját, és orrával szelíden bökdöste annak arcát, hogy felkeltse.

- Hmmm… Csak pár percet picim… - Kérlelte anyja, de máris belátta, hogy nincs pár perce, mikor lánya megmakacsolta magát, és felmászott a hátára, majd ugrálni kezdett. Hat hónap telt el a kikelése óta, azóta sokat fejlődött, és nagyon elevenné vált.

- Oké, oké, anya fent van. – A családanya megemelte fejét, majd hátranézett játékos mosolyú lányára, és rámosolygott. Kislánya játékosan rávicsorgott, kimutatva fogait.

- Valóban, szóval vicsorgunk kisasszony? Ezt a játékot ketten játsszák, nézd csak! – Vicsorodott el anyja is, közelebb hajolva hozzá, kimutatva Ő is csont fehér fogait. Kislánya sikítva leugrott a hátáról, és nevetve elrohant.

A fiatal anya csak nevetve megingatta fejét, és egy boldog mosollyal felkelt. Kicsit hátradőlt, elülső mancsait pedig előre tolta, és felső testével a földre lapulva nyújtózott, majd egy sóhajjal felegyenesedett.

- Itt van apa. – Lépett be a barlangba a családfő, mire a két sárkány lánya egy „Apa!” kiáltással felé vetette magát, és máris a szárnyai közé bújt, és dorombolva ölelte át mancsát.

- Szia, kincsem. Milyen volt az este? Jól kifárasztottad anyut tegnap? – Hajolt le hozzá, és szeretettel nyalta fejen egyetlen lányát A kicsi csak nevetett, és jobban hozzá bújt.

- Igen, anyu fiatalsága ellenére hamar kifáradt, és kíváncsi, hogy aput mikor fogja kifárasztani kicsi lánya. – Lépett oda hozzá a családanya, és párjának dörgölőzött. Az apa megnyalta párja fülét, majd bocsánatkérő pillantással nézett a szemébe.

- Sajnálom, egyre több feladat van a csapatban. A halak valamiért fogyatkoznak, és a halász sárkányoknak egyre messzebb kell repülniük, hacsak nem akarnak üres gyomorral visszatérni. – Felelte az apa, s arcán most először gondterheltség jelent meg.

- Nem lehet, hogy túl sok halat eszünk? Hisz nagyon sokan vagyunk a csapatban, nem csoda, ha fogyatkozni kezdenek a halak. – Találgatott a családanya, de tudta, hogy ostobaságot beszél. Párja csak megingatta a fejét.

- Ezen a szigeten generációk óta sok az éjfúria, és a halakból eddig soha nem volt hiány. – Felelte, mire az anya száját elhagyta egy sóhaj. A rövidke csendet kislányuk gyomrának korgása törte meg, aki lehúzta szégyenében füleit.

- Jaj, ne haragudj kincsem. Kiment a fejemből. – Anyja máris indult volna, hogy halásszon, de párja most is megelőzte, hisz lehajolt, majd felöklendezett lányának pár halat.

- Tessék virágszál, egyél csak, amennyi beléd fér. – Simogatta meg lánya fejét, mikor egy fajtársuk szállt le a barlangjuk előtt. Fejet hajtott a családanya előtt, majd a vezérhez lépett.

- Uram, ketten megint összeverekedtek egy halon, és többen kezdenek egyre feszültebbé válni miattuk. A verekedés közben egy szegény fiókát majdnem összenyomtak. – Jelentette a sárkány, mire a csapat vezére bosszúsan fújtatott.

- Máris megyek, csak egy pillanat. – A sárkány ezúttal a vezér előtt hajtott fejet, majd kilépve a barlangból ismét szárnyra kapott.

- Nem kellene másik szigetre vándorolnunk? – Lépett egyet előrébb a sárkánylány, bár kissé félénken kérdezte.

- Nem lehet. Már felvetettem egy alkalommal, de mindenki ellenezte. Az őseink is itt születtek, és a csontjaik is itt nyugodnak. Nem akarják elhagyni a szülőföldet a bolondok… - Mérgelődött párja, kislányuk pedig kissé ijedten húzta össze magát. Apja nyugtatón megsimogatta a hátát, majd sóhajtva felkelt.

- Sietek, ahogy tudok. – Ígérte, de tudta, hogy ismét sok feladat vár rá. Orron nyalta párját, majd kilépett a barlangból. Kitárta hatalmas szárnyait, hamarosan pedig már ott sem volt. Kislányuk rövid ideig nézett apja után, majd anyjára nézett fel.

A családanya percekig nézett párja után, majd mikor észrevette, hogy lánya figyeli, rámosolygott, majd megölelte, és szeretettel kezdett neki dúdolni.

- Énekelsz nekem anya? – Kérdezte a kicsi édesen felmosolyogva rá, s hatalmas, kerek szemeivel nézett anyja szemeibe, melyek teljesen hasonlítottak az övéihez.

- Persze, amit csak akarsz aranyom. – Simogatta meg az arcát. Kis ideig nézett maga elé, gondolkodott, hogy mit énekeljen, mikor eszébe jutott egy dal, amit még sose énekelt eddig. Megköszörülte a torát, s halk hangon énekelni kezdett.

Lágy hangja hamarosan betöltötte a barlangot, ami akár egy nagyon megvadult sárkányt is el tudott volna varázsolni. Egy lassú, könnyed dalt énekelt, egy dalt, amit még nagyon régen hallott a csapat öreg gyógyítójától.

When cold wind is a' calling,

and the sky is clear and bright

Misty mountains sing and beckon,

lead me out into the light

I will ride,

I will fly,

hase the wind and touch the sky

I will fly,

chase the wind and touch the sky

La la la la

La la la la

La la la la la la la

La la la la

La la la la

La la la la la la la

Where dark woods hide secrets

and mountains are fierce and bold

Deep waters hold reflections

of times lost long ago

I will hear their every story,

take hold of my own dream

Be as strong as the seas are stormy,

and proud as an eagle's scream

I will ride,

I will fly,

chase the wind and touch the sky

I will fly,

chase the wind and touch the sky

And touch the sky, chase the wind

Chase the wind, touch the sky

La la la la

La la la la

La la la la la la la

La la la la

La la la la

La la la la la la la

And touch the sky

Chase the wind

Chase the wind

Touch the sky

Lánya szemei a lehetségesnél is kerekebbek lettek, és teljesen elvarázsolva hallgatta az énekét. Szája résnyire nyílt, de nem tudott csatlakozni az énekléshez. Nem volt hozzá mersze, félt, hogy elrontja anyja énekét. A barlang közelében megjelent még pár fióka, akik szintén kerek szemekkel hallgatták az éneket. Aztán persze amint megpillantották saját szüleiket, menten a nyakukba ugrottak.

A kislány szemei hamarosan elkezdtek lecsukódni, majd álmosan ásított egyet, s anyjának dőlt, aki mancsaival tartva énekelt tovább neki, egészen addig, míg lánya rá nem talált az álmok tengerére.

Hamarosan abbahagyta az éneklést, lányát pedig a mancsai közt tartva lassan dülöngélt, és lassan simogatta a hátát. Elgondolkozva meredt maga elé, majd ismét kislányára pillantva fejen nyalta. Számára Ő jelentette a mindent, és bármit megtett volna érte. Ha kell, éhezik, csakhogy kislánya ehessen.

Ez a gondolat erővel töltötte el. Igen, képes lenne a legutolsó napjáig is éhezni, csakis azért, hogy lánya boldog lehessen. Lassan lefeküdt az oldalára, mancsaival tartva lányát, és betakarta szárnyával, amit felmelegített neki. Érezte, ahogy hozzá bújik, amitől nőt az arcán a mosolya.

A családfő csak az este folyamán ért haza, maga se tudta mikor tájt, de látta, hogy párja mélyen alszik lányukkal. Lassan lefeküdt mögé, vigyázva, hogy fel ne ébressze, amaz mégis lassan kinyitotta szemeit, és felé tekintett, álmosan pislogva.

- Sajnálom, nem akartalak felkelteni. Aludj csak tovább életem. – Súgta az apa párjának, és homlokon nyalta. Szerelme egy szót sem szólt, csak közelebb húzódott hozzá, majd ismét lehunyta szemeit. A hím egy szelíd mozdulattal betakarta őt, majd  Ő is álomra hajtotta a fejét, hogy pihenjen.

- Apu… - Jött egy halk hang a már alvó anya szárnyai közül. A kicsi apja lassan kinyitotta szemét.

- Igen virágszálam? – Kérdezte halkan, s fáradt hangjában kíváncsiság csengett.

- Holnap elviszel repülni? – Érkezett a félénk kérdés, és az anya szárnyai alól két kéken világító szempár jelent meg, amikben ott csillogott az izgalom. Apja lassan elmosolyodott, és lehunyta szemeit.

- Persze kincsem, elviszlek repülni. De most tessék aludni, vagy anyuval ismét kezdhetsz egy vicsorgás párbajt. – Halk kuncogást kapott válaszul, végül végre valahára az egész család álomba merült.