Üdvözletem minden sárkánylovasnak és vadásznak! Hát, elérkezett az ideje a negyedik fejezetnek, és kimondottan örülök a kommenteknek. Én se tudom, hogyan tudok így írni, minden esetre örülök, hogy nektek tetszik! Nem is szaporítom tovább a szót, jó szórakozást hozzá, és ne felejtsetek el hagyni egy véleményt a megjegyzéseknél!
4.Fejezet
Sárkányfiú
A tengerkék szemű
éjfúria kitartón repült észak felé, ahogy azt barátja javasolta. Órák óta
repült már, ami nem csak, hogy kifárasztotta, de olyannyira figyelmetlenné
tette, hogy be is repült egy viharba. Mire azonban feleszmélt,
már késő volt, hogy megforduljon. Igyekezett egyenesben maradni, de ez
képtelenség volt egy ekkora viharban.
Hirtelen
egy villám csapott le, egyenesen mellette.
Rémült
sikítással tért ki balra, és továbbra is próbálta megtartani egyensúlyát.
Ismételten villám hasított a levegőbe, amit egy nagy dörrenés követett, amitől
sípolni kezdett a füle, s a dörrenés erejétől egy pillanatra el is vesztette kicsit az egyensúlyát. Szemei előtt elhunyt édesanyja arca jelent meg.
-
Anya… Segíts, kérlek… - Motyogta a sárkánylány, egyre kétségbeesettebben
kerülgetve a villámokat. A szél folyamatosan vadul dobálta, míg végleg el nem
vesztette egyensúlyát, és zuhanni kezdett. Sikított, ugyanis alatta egy
szárazföld terült el, tele erdővel. Többet nem is látott, csak annyira volt még ideje, hogy szárnyait gyorsan maga köré csavarja.
Nekicsapódott
az első fának. Fájdalmas kiáltás hagyta el a száját, mikor nekiment egy
újabbnak. Éles fájdalmat érzett a szárnyában, aztán a becsapódott a földbe.
***
A
sárkánylány nem tudta, mennyi idő telhetett el, de mikor magához tért, a vihar
már tovább állt, hátrahagyva a sok nedvességet. A föld nagyon puha volt az
éjfúria alatt, és be is borította így őt sárral. Halk nyögés hagyta el a száját, ahogy megemelte fejét, szemeit pedig lassan kinyitotta. A feje
lüktetett, és nem bírta mozdítani a jobb szárnyát, amire érkezett. Lassan
felkelt, és fel is kiáltott.
A
szárnytöve kiugrott a helyéről. Halkan szitkozódott magában, de
erőt vett magán, és nehézkesen elindult. A levegőbe szagolt. Egy csomó új
illatot érzett, bár nagy részüket elmosta az eső. Itt van egy ismeretlen
szigeten, a szárnya pedig kiugrott a helyéről. Egymaga pedig nem fogja tudni
visszarakni a helyére.
Bajai közül a gyomra se maradhatott ki persze, ami éhesen
megkordult, figyelmeztetve tulajdonosát, hogy bizony ennie kéne valamit.
-
Jaj, ne már… - Sóhajtott fel. Madárcsicsergést hallott, mire felkapta a
fejét. Szemei enyhén összeszűkültek, s megnyalta a szája szélét. Az egyik
ágon egy madár csücsült, nem is sejtve, mi vár rá. A sárkány egy
plazmabombát lőtt rá, s ennyi is elég volt ahhoz, hogy kiüsse a madarat, ami
így lepottyant, egyenesen az éjfúria kitárt szájába. Feldorombolt az ízre,
mikor fogaival kicsit megrágcsálta a madarat, majd nyelt egyet.
-
Bocsi kisöreg, de nekem nagyobb szükségem volt most rád, mint hinnéd. – Mondta
a sárkánylány, megnyalva a szája szélét. Édesanyja arra tanította, hogy a
túlélés érdekében mindent meg kell tenni. Apja tanítása szerint, pedig ami
nagyobb, és erősebb, az megeszi a kisebbet és gyengébbet, így nem érzett
sajnálatot a madár iránt. Ez a természet rendje.
Nagy
levegőt vett, majd elindult az egyik közeli tisztás felé, amit észrevett, és
amit hála égnek egy folyó szelt ketté. Sajgó szárnyát a földön tudta csak húzni,
de ennek ellenére hamar a folyóhoz ért, s elkezdte lemosni magát.
Mikor
megfordult, megdermedt. Vörös szemű vadkanok fogták körbe a sárkánylányt,
amitől megrémült. Tudta, hogy milyen vadak, és hogy most esélye se lenne.
- Óh,
hogy pusztulna ki a fajtátok… - Morogta magának a sárkánylány. Morogva kezdett
hátrálni, mikor a vadkanok közeledni kezdtek felé. Az egyik hirtelen felé
futott, és szarvát a sárkánylány vállába fúrta, amitől az felordított a
fájdalomtól. Ráharapott a vaddisznóra, mélyen belevájva fogait, majd amennyire
erejéből tellett, elhajította.
A
vállából folyt a skarlátvörös vér, aminek szaga csak jobban megvadította a disznókat.
Egy másik nekiesett volna, mikor a sárkánylány meghallott egy ismerős hangot,
ami az éjfúriák lövését jelezte. Felkapta a fejét. Egy árny közeledett felé, s
plazmabombák sorozata csapódott be a vadkanok közé, amik erre máris fejvesztve iramodtak el a sárkány közeléből. Ezután a sárkány megfordult, és leszállt a kékszemű közelében,
akinek elkerekedtek a szemei.
Fajtársán
egy ember ült, aki leszállt róla, és elindultak felé. A nőstény éjfúria máris
morogva kezdett el hátrálni, a földön húzva sajgó szárnyát.
- Hé…
Nyugalom kislány, nincs semmi baj. Csak segíteni szeretnék. – A fiú hangja lágy
volt, enyhén le is kushadt, miközben minden fémből készült dolgot letett a
földre, kivéve a vaslábát, amit a sárkánylány észre is vett, de nem volt ideje csodálkozni rajta. Továbbra is
bizalmatlanul morogva méregette a fiút. Tanult a pár napja történtekből, így
mindig tartotta a távolságot, még az erdő határáig is elhátrált.
- Ne
félj, tényleg nem fog neked ártani. – Szólalt meg ekkor fajtársa, akinek szemei
hasonló zölden csillogtak, mint az emberé. Kísértetiesen hasonló árnyalatúak voltak, amin egy pillanatra a sárkánylány el is csodálkozott, de miután megrázta a fejét, máris felmordult.
- Nem
bízom benne! Tudom, hogy van nála valami! – Morogta a sárkánylány, s ezúttal a
fiú elé is lőtt egy plazmabombát figyelmeztetésképp. Erre a hím felmordult, és
védelmezőn lépett máris nyugodt lovasa mellé. A sárkánylány
látta rajtuk, hogy mindketten a húszas éveik körül járhatnak, és látta a hím szemében az ösztönös védelmezést.
-
Nincs nála fegyver! Csak hagyd, hogy helyre tegye a szárnyad. Tudom, hogy nem kedveled az embereket, ezt tudom a fajtámról, de higgy
nekem. Nem akar neked ártani. – Érezte rajta, hogy őszintén beszél. Fogatlan
maga is megdöbbent, mikor egy fajtársa kiáltását hallotta, főként most, hogy
még előtte is állt egy. Tudta, hogy valójában nincs egyedül fajtárs ügyileg, de oda nem akart visszatérni... Hablaty, a barna hajú vikingfiú
barátjához hasonlóan örült, hogy kiderült: nem Fogatlan az egyetlen éjfúria.
- Nem
érdekel! Nem kell egy ember segítsége! – Morogta a sárkánylány. Jó oka volt rá,
hogy gyűlölje mindet. Valószínű, hogy már lakmározott is volna a fiúból, ha
nincs itt a hím, hogy megvédje. Ekkor a fajtársa a fiúra nézett, aki enyhén
bólintott egyet. A sárkánylánynak reagálni sem volt ideje, annyira hirtelen
történt minden. Fogatlan ráugrott, és lefogta, Hablaty pedig a szárnyához
szaladt. Tudta, hogy gyorsnak kell lennie, különben meg lesz pirítva, így egy
hirtelen mozdulattal visszatette a helyére a sárkány szárnyát. Mindhárman
hallották a csontok ropogását, ahogy a helyükre kerülnek, a nőstény éjfúria
pedig felordított a fájdalomtól.
Egy
erős mozdulattal ellökte magától a nála nagyobb hímet, farok szárnya
lendítésével pedig oldalba vágta Hablatyot, aki így métereket repült, neki egy
fának. Rohanni kezdett, de még elcsípte, amint fajtársa rémülten szólongatja
lovasát.
-
Hablaty! – Fogatlan nem foglalkozott a nősténnyel, azonnal odaugrott az
eszméletlen fiúhoz, akit ébresztgetni kezdett. – Gyerünk Pajti, ébredj, kérlek!
– Bökdöste az arcát kétségbeesve Fogatlan. Percekig el sem mozdult mellőle, csak az arcát bökdöste, miközben szólongatta, mikor végre a fiú halkan felnyögött.
-
Hála az égnek… - Sóhajtott fel megkönnyebbülten, majd megnyalogatta az arcát, aki ettől kicsit éberebb lett.
- Ne
már, Fogatlan! – Húzta el a száját a fiú, és eltolta a boldogan vigyorgó sárkány fejét. – Jól vagy? Ahogy látom igen, szóval csak engem illetett ezzel a
gesztussal. – Sóhajtotta a fiú, mire sárkánya halkan morgott.
- Én
is illetni fogom őt pár gesztussal, csak találjam meg. – Hablatynak elég volt
Fogatlan arcát és szemét fürkésznie kicsit ahhoz, hogy kitalálja, mire gondol
sárkánya, mire tenyerét az éjfúria orrára fektette.
-
Nyugalom pajti. Persze, hogy nem bízik bennem, hisz Ő egy vad éjfúria. –
Magyarázta a fiú egy szelíd mosollyal, majd hozzátette. – Végre
találtunk egy másik éjfúriát is. Nem lenne szép, ha aztán kapásból megvernéd.
A vonásai alapján nőstény. Nem illik így megismerkedni egy
lánnyal. – Fogatlan egy elég érdekes pillantással nézett lovasára, aki csak
mosolygott rajta.
-
Gyere, keressük meg. – Kelt fel Hablaty nehézkesen, barátjára támaszkodva.
Látta Fogatlanon a féltést, hogy nem akarja, hogy utána menjenek, mert félt,
hogy baja esik. A dolgon muszáj volt mosolyognia. – Nyugalom, nem lesz baj.
Megszelídítjük, és minden rendben lesz. – Simogatta meg sárkánya fejét, majd
felült a hátára. Fogatlan előbb Hablaty cuccaihoz sietett, amit a fiú sietve
elrakott a nyeregtáskába, majd Fogatlan futásnak eredt. A sárkánylány elég
messze került, végül kénytelen volt megállni sajgó lába miatt.
-
Fenébe azokkal a vadkanokkal… - Morogta az orra alatt, majd megnyalogatta a
sebet, hogy legalább egy kicsit kezdjen el gyógyulni. Körbenézett. Egy apró
tisztáson állt, amin folyamatosan keresztül fújt a szél, ami enyhén belekapott
a szárnyaiba. A repülés gondolata mindig is le tudta foglalni a gondolatait,
így le tudott nyugodni. A levegőben szabadnak érezte magát, úgy érezte, senki
se tudná megállítani.
A
szél a háta mögül fújt, s lassan elvicsorodott. Ez nem lehet igaz! Megint az az
ember, és az idióta fajtársa közeledett! Mikor Fogatlan megjelent a tisztáson,
a sárkánylány morogva fordult meg.
- Nem
voltam elég világos?! Hagyjatok békén! – Ordította magából kikelve a
sárkánylány. Gyűlölte, ha a nyomában van valaki, de az embereket gyűlölte a
legjobban.
-
A holdsárkány szerelmére mondom, higgadj le! Tényleg nem akarunk ártani. – Mondta Fogatlan, bár
látni lehetett rajta, hogy kezdi türelmét veszteni. A fiú leszállt sárkánya
hátáról, és lassan ismét elindult felé.
-
Nézd, tudom, hogy nem kedveled az embereket, erre meg is lehet az indokod. De
ezen a szigeten nincs egy olyan viking sem, aki ártana a sárkányoknak. Hisz
Fogatlannak sincs semmi baja. – Kezdett szelíden magyarázni a fiú, mire a
sárkánylány felhorkant.
-
Azért hiányzik a fele farok szárnya, mi? Mi Ő, egy kisállat? – Kérdezte gúnyos
hangon, mire az említett bosszúsan felmordult.
-
Mindjárt meglátjuk, ki a kisállat! – Indult el felé morogva, Hablaty pedig
érezte, hogy kezdenek kicsúszni a dolgok a kezei közül.
-
Pajti, várj, állj meg! – Mondta Hablaty, sárkánya felé nyúlva, amaz viszont
rámordult.
-
Hallottad, engedelmeskedj a gazdinak. De ha nem, majd én segítek. – A
sárkánylány már nagyon ideges volt, hogy nem hagyják békén, így nem volt csoda,
hogy a halálének módszeréhez folyamodott. Énekelni kezdte a melódiát, amivel az
éjfúriákat lehet irányítani, és közvetíteni feléjük a gondolataikat.
Fogatlan
rázni kezdte a fejét, fülei folyamatosan rezegtek. Láthatóan próbált valaminek
ellenállni, amit Hablaty a sárkánylány énekének vélt. De nem tudott küzdeni
ellene, a nőstény hangja túlságosan lágy és csábító volt. Szemei egy vékony
vonallá szűkültek, majd lovasa felé fordult, aki megérezte, hogy ez bizony nem
lesz kellemes.
-
Pajti… Ugye tudod, hogy én vagyok az? Fogatlan… - Kezdett hátrálni Hablaty,
sárkánya pedig elindult felé. Csak Ő volt a szemei előtt a célpont, és
kénytelen volt engedelmeskedni a parancsnak: Ölni. Meg akarta ölni Hablatyot,
érezni akarta a vére ízét, hallani, ahogy ropognak a csontjai. Felé
ugrott, Hablaty pedig egy kiáltással kitért az utolsó pillanatban, de ezzel nem
állt meg az egész.
Fogatlan
ismét felé vetődött, és felsértette a fiú bal karját, aki menekülésbe kezdett.
-
Fogatlan, kérlek! Én vagyok az, Hablaty! Küzdj ellene, ne hagyd, hogy
kényszerítsen! – A fiú hangja kétségbeesett volt, ami elégedettséggel töltötte
el a nőstényt, miközben tovább énekelt. Fogatlan újra Hablaty felé
iramodott, és el is kapta. Mancsát a mellkasára tette, és a földre nyomta.
Száját nagyra tárta, a fiú szemei pedig elkerekedtek. Nyál folyt az arcára,
miközben elkerekedett szemekkel figyelte, amint gyűlik a gáz legjobb barátja
szájában.
-
Pajti… Fogatlan, kérlek… - A sárkányfiú remegett, egész testében. Még sosem
félt a barátjától ennyire, s a rettegés közepette észre se vette, hogy az ének
abbamaradt. Fogatlan szemei újra normálisak lettek. Érezte, hogy már összegyűlt
a gáz a szájában, és ösztönösen épp meggyújtani készült. Mivel eddig is érezte
a fiú vérének szagát, most hirtelen összezárta állkapcsát, és felkapta a
fejét, így a lövedék kis része szivárgott ki, ezer darabban a fogai közül, rá a
fákra, amik meg se gyulladtak.
Fogatlan
köhögni kezdett, és sietve elvette mancsát Hablaty mellkasáról, aki máris
hátrébb húzódott, minimum három métert. A szíve csak úgy kalapált a szívében,
és kapkodta a levegőt. Sose volt még ennyire közel a halálhoz, a vörös halál
óta. De az más volt… Akkor ott volt Fogatlan. Most azonban Fogatlan maga volt
az, aki majdnem a hóhérává vált.
A
lovas sárkánya hamarosan abba tudta hagyni a köhögést, és értetlenül nézett
körül. A sárkánylány eltűnt, aztán meglátta a remegő Hablatyot. Hirtelen
mindent elfelejtve rohant oda hozzá, és aggódva szaglászta.
-
Hablaty, jól vagy? Jaj, kérlek, mond, hogy jól vagy. – Hiába mondogatta a
magáét Fogatlan, Hablaty nem érthette, de annyit már tudott, hogy újra a régi
Fogatlan áll előtte.
-
Css… Semmi baj, jól vagyok Pajti… Csak… Adj pár percet… - Motyogta Hablaty,
felhúzva térdeit, amit átölelt, és fejét ráhajtotta. Fogatlan halk nyüszítést
hallatott, miközben megbökte a vállát. Észrevette, hogy Hablaty bal karja
vérzik, így hamar nyalogatni kezdte a sebet, hogy elállítsa a vérzést. Lovasa
nem reagált semmire, de láthatóan kezdett megnyugodni. Valahányszor megsérült,
Fogatlan mindig ragaszkodott hozzá, hogy megnyalogassa a sebet, így a saját
módján ellátva.
Ebbe
az emlékbe kapaszkodott, és mikor végre feleszmélt az enyhe kábulatból,
azt vette észre, hogy mosolyog barátja törődésén. Lassan felemelte fejét, majd
megsimogatta az orrát. Amaz halk dorombolásba kezdett, orrát jobban a fiú
tenyerébe simítva.
- Oh,
Hablaty… Annyira sajnálom, én nem akartam… - Sajnálkozott az éjfúria, és ugyan
ezt sugallták szemei is. Lovasa megértőn mosolygott, végül törökülésbe
helyezkedett. A másik éjfúria ráér később is. Talán lenyugszik addigra, és meg
tudja szelídíteni. Sárkánya máris köré feküdt, a vaslábú pedig körmeivel
óvatosan vakargatni kezdte sárkánya állát.
Fogatlan
folyamatos dorombolásba fogott, s elégedettség jelent meg az arcán, ahogy
lassan résnyire összezárta szemeit. A kellemes érzés végigfutott a gerince
mentén, s hamarosan vigyorgott már a vakargatásra. Hablaty nagyban nevetett,
hisz Fogatlan érdekes arcot vágott, de nem bánta, s tovább vakargatta a
sárkány állát.
-
Oké, azt hiszem, talán ideje lenne mennünk. – Kezdte végül Hablaty, mire
sárkánya nyüszíteni kezdett, s kerek, szomorú szemekkel nézett lovasára. Egyértelműen
további kényeztetésre vágyott. – Nem pajti. Fáradt vagyok, és neked is enned
kell. Majd később talán lefürdetlek egy kis sárkányfüves vízzel, aztán újra
megkeressük a fajtársad. – Ajánlotta egy kedves mosollyal Hablaty, Fogatlan
arca pedig máris felvidult, és dorombolva kezdte nyalogatni az arcát.
- Hé,
ne már, Fogatlan! – Kacagott Hablaty, s hátra is dőlt, mikor sárkánya felállt.
Amaz kinevette, míg lovasa rá nem fröcskölte a sárkánynyálat.
- Az,
hogy szoktam mosakodni, nem jelenti azt, hogy rám kell fröcskölni a nyálamat… -
Morogta az orra alatt Fogatlan, s elkezdte tisztogatni az arcát. Megnyalogatta
a mancsát, amit aztán végighúzott a fején, ezzel lassan eltűntetve a nyálát az
arcáról, s megrázta a fejét. Hablaty megvakarta kicsit sárkánya orrát, majd
felült a nyeregbe, és kifeszítette a farok szárnyat. Sárkánya menten szárnyra
kapott, és egy boldog ordítással emelkedett a fellegekbe. Hablaty lehunyta a
szemeit repülés közbe, s széttárta karjait. Mosoly szökött az arcára, és
boldogan felkacagott, mikor Fogatlan csinált egy szaltót, majd elindult a
faluba, ott is a házuk felé.
A
nőstény éjfúria közben végre nyugodtan tartott egy közeli barlang felé, hogy
legyen egy kis fedezéke, ahol megpihenhet. Az utolsó pillanatban lépett le,
szándékosan. Azt akarta, hogy belevésődjön abba az emberbe örökre, hogy mi
történhet, ha nem hagyja békén. Ki nem állhatta őket, és ennek az utálatnak a fele ösztönből benne volt.
Hogy
bízhat benne a fajtársa? Hogy képes egyáltalán elviselni a közelségét?! És azt
az izét a hátán? Valamint, hogy a HÁTÁRA ÜL. Az biztos, hogy ha rá próbálna valaha is felülni, bizony jól lakna egy időre…
Megrázta
a fejét, majd sóhajtva lefeküdt a barlang egyik falához. Kint ismételten
megdörrent az ég, mire egy nyögéssel oldalra fordult.
- De
jó… Megjött a vihar utójátéka… - Morogta az orra alá, mikor a
gyomra hangos morgással adta a tudtára, mennyire éhes. Csak halkan felmordult, majd lehunyta szemeit, és várta, hogy
elaludjon, ami hamar sikerült neki.
...
VálaszTörlésDagur...
Fogatlan önkontrollvesztését úgy ábrázoltad, hogy csak meresztettem a szemem, hogy mi lesz itt... Fuuuuuuu, teee!
Persze sejti az ember, hogy nem a sztori elején fogod kinyírni Hablatyot, viszont okozol pár feszült pillanatot, elhiheted...
Hajnal meg... Tudod mit? Annyira utálja, hogy elkezdtem shippelni XD
TörlésÓh, akkor jó. Tudnád eredetileg mit terveztem.... :D
TörlésÖrülök, hogy tetszett, és igyekszem a folytatással.
És ki tudja mi lesz még velük... bármi megtörténhet. :3
TörlésSzegény Fogi. Ez a Hajnal. Dagur.....
VálaszTörlésCuki Fogi-Habi kapcsolat *-*
Nagyon jól leírtad. Siess a folytatással!!
Köszi, készül a következő fejezet! :D
TörlésNa, eljutottam odáig, hogy elolvassam, még ha 3 oldalnyi megtanulandó kémia is előzte meg xD
VálaszTörlésNoss... Azt kell mondjam... Elásom magam, tényleg olyan jól írsz *-*
Majd arra leszek kíváncsi, Hajnal mikor fogja elfogadni Hablatyékat 😏
És amúgy... Hajnalfény... Én téged nagyon bírlak *-* Tetszenek a módszereid 😆
Te meg, Laci, hamar helyezzed ám a világhálóra a következő részletet, mert még meg talállak látogatni, és annak nem én iszom meg a levét! (De jó, hogy Tuff nincs itt, tuti félreértené... Ugye nincs itt? 😨)
Szívesen várlak, csak mond majd, milyen italt készítsek elő! xD :'D A kövi fejezet pedig nem is tudom, mikor rakjam ki :P Majd meglátom.
TörlésHajnallal pedig még bármi megtörténhet.
Dragur...csak annyit tudok mondani, hogy: áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá *-* 1. Oka: Végre rész!! 2. Cuki Habi-Fogi kapcsolat. 3. Imádom Hajnalt :33
VálaszTörlésKöszi, örülök, hogy tetszett! :D
TörlésVáó...és még egyszer azt kell mondjam, hogy vááó. XD
VálaszTörlésImádom Hajnalt meg, ahogy fogadta a fajtársán ülő Hablatyot.
De Fogika belépője se volt rossz, meg ahogy próbálták meggyőzni, hogy csak segíteni akarnak neki.
A hideg viszont kirázott nem egyszer, ahogy leírtad, hogyan irányítja szegény Fogatlant. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következőben.
U.i. *keresi a következő fejezetet* xD
Reméltem, hogy tetszeni fog majd xD Majd a jövőre nézve meglátom, mi fog kisülni az egészből. :D
TörlésÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ LACIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésÚJ RÉSZ *---------*
Fantasztikus volt! *-* Amikor Fogi elvesztette az önkontrollt, EGEK, a fejemet fogtam konkrétan! Zseniális volt! *-*
Cuki Habi-Fogi jelenet *-* Hajnalt nagyon bírom! *-* És shippelem Fogival! XD *-*
Siess a folytatással, mert nem állok jót magamért! :P
Sietek, sietek, még ne hozzuk elő a vérsas készleteket légyszi. xD
TörlésWÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! *------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*
VálaszTörlésOké. Én már shippelem XD
Ahogy leírtad, ahogy Hajnalnál betelik a pohár, és az irányítása alá vonja Fogit.... egyszerűen wáááááááá....
Hicctooth (tudod, az más, mint a Toothcup XD) annyira aranyos volt *-*
Hajnal... bírjuk az agresszív, önálló nő(sténye)ket XDDD
U.i. Sárkányfüves fürdő... Habi tudja, mi a jó :P XDDDD